Szent öregek mondásai

Pitürión Pitürión abba, Antal abba tanítványa mondta, hogy aki gonosz szellemeket akar kiűzni, előbb vesse rabságra a szenvedélyeket, ugyanis amilyen szenvedélyen diadalmaskodik, annak a gonosz szellemét is ki fogja űzni. Gonosz szellem tapad a haraghoz – mondta –, s ha felülkerekedsz a haragon, a megfelelő gonosz szellem is menekül. Ugyanígy áll a helyzet mindegyik szenvedéllyel.”

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/ , 2021.04.21-én

„Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel.”

Athoszi Szent Paisziosz atya tanítása

“- Atya! Ha az ember sokáig figyelmetlenül élt és ezzel jogot adott maga felett a kísértőnek, de most szeretne megjavulni, figyelmes életet kezdeni, akkor harcol ellene továbbra is az ördög?

– Amikor az ember Istenhez fordul, akkor erőt, megvilágosodást és vigasztalást kap tő le,

amelyek elengedhetetlenek az út elején. De alighogy az ember megkezdi a szellemi harcot, az ellenség kegyetlen védekezésbe kezd. Ekkor kell feltétlenül kitartást tanúsítani. Különben hogyan lehetne kitépni gyökerestül a szenvedélyeket? Hogyan lehetne levetkőzni az óembert? Hogyan lehetne elhagyni a gőgöt? De az ember tudja, hogy önmaga, egyedül, sajáterejéből nem tehet semmit sem. Ezért alázattal kéri Isten segítségét, és megkapja azt. Ugyanez történik akkor is, amikor az ember valamilyen rossz szokást akar elhagyni, például a dohányzást, a kábítószert, az alkoholt. Kezdetben örömet érez és elhagyja ezt a szokást. Aztán látja, hogy a többiek dohányoznak, kábítószereznek, isznak és komoly harcot kell folytatnia. Ha az ember győz ebben a csatában, akkor már nem nehéz elvetnie e szenvedélyt, nem nehéz hátat fordítani neki. Tehát harcolni, küzdeni is kell. Az ördög teszi a maga dolgát, mi miért ne tennénk a sajátunkat? Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel.

Mindannyian rendelkezünk örökölt szenvedélyekkel, de ezek önmagukban nem károsítanak. Olyan, mintha az ember anyajeggyel az arcán születik, amely létrehozza sajátos szépségét. De ha ezt az anyajegyet feltépik, akkor rákos daganat is kialakulhat. Nem szabad megengedni az ördögnek, hogy feltépje a szenvedélyeinket. Ha megengedjük neki, hogy kikaparja a gyengeségeinket, akkor megindul bennünk a szellemi rák. Szellemi bátorságra van szükség ahhoz, semmibe vegyük az ördögöt és az őtőle eredő összes gonosz gondolatot, az ördög „táviratait”. Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel. Még ha az összes ügyvéd összegyűlne a földön, ők sem tudnának vitában legyőzni egy kis ördögöcskét sem. Nagyon sokat segít abban, hogy eltépjük a kísértőhöz fűződő szálakat és megmeneküljünk a kísértéstől, ha egyszerúenen megszakítjuk a társalgást. Valami történt velünk? Igazságtalanok voltak velünk? Szitkozódtak velünk? Vizsgáljuk meg nagyon komolyan, hogy nem vagyunk-e valóban hibásak. Ha nem vagyunk hibásak, akkor jutalomban lesz részünk. De itt meg kell állni, nem szabad tovább foglalkozni a dologgal. Ha az ember tovább folytatja a beszélgetést az ördöggel, akkor az úgy összekavar bennünket… Az ördög arra késztet, hogy az ő törvényei szerint gondoljuk át a dolgokat, az ő „igazsága” szerint mérjünk, és az embert a dühödtségbe vezeti el.

Emlékszem, ahogy az olasz seregek, amikor Görögországból távoztak, maguk után hagyták a kézigránátokkal telt ládákat. Távoztuk után nagyon sok ilyen láda maradt. Az emberek elhordták ezeket a ládákat és azt, ami bennük volt.

A gyerekek játszottak ezekkel, hány szerencsétlen halt meg emiatt! Hát lehet-e játszani a gránátokkal?! Ugyanúgy vagyunk mi is az ördöggel: csak nem kezdünk vele játszani?”

Forrás:https://adoc.tips/boldog-emlek-paisziosz-sztarec-bneinkkel-jogot-adunk-az-rdgn.html

„Egyedül a fájdalom öl meg a test bűnös kívánságát, mérsékli és gyengíti azokat a gondolatokat, amelyek az állatias szenvedélyeket mozgatják.”

A fizikai fájdalom az imádsághoz vezet

„Mindenesetre az értelmi módon mint igazán imádkozónak szükségszerűen menteseknek kell lenniük a szenvedélyektől, és el kell utasítaniuk a kapcsolatot azokkal a dolgokkal, amelyeket akárcsak némileg is akadályozzák benne őket, hiszen így érhetik el a zavartalan és tiszta imádságot. Akik azonban még nem jutottak el erre a fokra, de törekszenek rá, azoknak egyrészt felül kell kerekedniük az elpuhultságon, másrészt teljesen el kell távolodniuk a szenvedélyességtől. Hiszen meg kell ölniük a test bűnös kívánságát, ami azt jelenti, hogy teljesen el kell távolodniuk a szenvedélyességtől, eszüknek pedig erősebbnek kell bizonyulnia az értelmi világban mozgó gonosz szenvedélyeknél, azaz felül kell kerekednünk az elpuhultságon. Ha így áll a dolog, akkor biztos, hogy ha a szenvedélyesség lesz úrrá rajtunk, még úgymond ajkunk szélével sem ízlelhetjük meg az értelmi imádságot, ezért mindenképpen szükségünk van a böjtböl, virrasztásból és a többi ilyen gyakorlatból eredő, tapintható fájdalomra, ha az imádságban buzgólkodunk. Hiszen egyedül a fájdalom öl meg a test bűnös kívánságát, mérsékli és gyengíti azokat a gondolatokat, amelyek az állatias szenvedélyeket mozgatják. De nemcsak ezt teszi, hanem kezdetben a szent töredelmet is meghozza, amely eltörli a korábbi tisztátalan szennyfoltokat, mindennél inkább kedvessé tesz Isten előtt, ráhangol az imára. Dávid szerint ugyanis a töredelmes szívet Isten nem veti meg, Teológus Gergely szerint pedig Isten semmi mással nem tisztelhető annyira, mint az önsanyargatással. Ezért tanította az Úr is az evangéliumokban, hogy sokra képes a böjttel párosuló imádság.

Részlet Palamasz Szent Gergely: A szentül élő hészüchaszták védelmében, 175-176.o.

„Az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.”

„Templomi ima”

„Amint Georgij Florevszkij, a XX. század egyik elismert teológusa mondta, a keresztény sohasem imádkozik egyedül: még ha a saját szobájában, zárt ajtók mögött is fordul Istenhez, akkor is templomi közösség tagjaként imádkozik. Mi nem vagyunk elszigetelt egyedek, mi az Egyház tagjai vagyunk, egyetlen test tagjai. És nem egyedül üdvözülünk, hanem a többiekkel – fivéreinkkel, nővéreinkkel – együtt. Ezért nagyon fontos, hogy minden egyes ember ne csak az egyéni imát tapasztalja meg, hanem a templomi, más emberekkel együttesen elmondott imát is. A templomi imádkozásnak egészen sajátos jelentősége és sajátos értelme van. Sokan közülünk tudják, milyne nehéz az embernek egyedül ráhangolódni az imára. De amikor belépünk a templomba, belemerülünk több ember közös imádságába, ez az ima elvisz minket valamifajta mélységekbe, és az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.

Az emberi élet a tenger vagy az óceán átszeléséhez hasonlít. Persze, vannak olyan vakmerő emberek, akik – leküzdve a viharokat – eyedül hajóznak végig egy vitorláson a tengerek vizein. De rendszerint ahhoz, hogy átszeljék az óceánt, az emberek összejönnek, többen, és hajóval mennek az egyik parttól a másikig. Az Egyház hajó, amelyen a keresztények együtt mennek az üdvözülés útján. És a közös imádság az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy haladjanak ezen az úton.

Részlet Hilarion Metropolita: Az imádságról, 63.o.

Ikonszentelés Zalában nagyböjt első hetében – 2021.02.17.

Nagyböjt első hetében, amikor a keleti egyház a képtisztelet visszaállításáról emlékezik meg, négy alapképet szenteltünk meg az előszenteltek liturgiája keretében. Az ikonokat Kótyuk István közösségünk tagja és ikonfestő festette.

„Az ortodox aszkézs célja nem a test, hanem a szenvedélyek elsorvasztása. Ily módon a test átalakul, és a benne lakozó Szent Lélek templomává válik (1 Kor 6,19;3 3,16,17). Ugyancsak Florenszkij mondja: „a keresztény ember a testével beszél”. A test ikonná alakulása az ontologikus vonások, az eljövendő élet vonásainak felszínre hozását jelenti. Az „érzéki test” magában hordozza az egykor feltámadó „lelki test” ikon-képét (Kol 1,22; 1 Kor 15,44). Másutt „földi testről” és „mennyei testről” beszél az apostol (1 Kor 15,40). Az emberi testről, mint ikonról szóló tanítás az ortodox aszketikában tovább fejlődött, és hatást gyakorolt az ikonfestészetre is. Az ikonfestészet lényege a szent életű ember, az „öröklétben” létező, tehát „lelki testben” lakozó szent ábrázolása. Az ikonfestőnek nem az „emberi”, hanem a „lelki” arcot és a „lelki” testet kell ábrázolnia. Ez a rendkívüli feladat bizonyult a legnehezebbnek és legbonyolultabbnak az ikonfestők számára mind a mai napig.”

Részlet Lepahin Valerij: Az óorosz kultúra ikonarcúsága, 68.o.