Krisztus, aki a keresztjén hullatott vérével békességet szerzett mindennek.

Az igazi béke a lélek békéje

„Keresd a békét és kövesd azt!” (Zsolt. 33,16)

Ezzel kapcsolatban mondta az Úr: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, de én nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja a békességet” (Jn 14,27). Keresd hát az Úr békéjét, és kövesd azt! Márpedig másként nem tudod elérni, csak akkor, ha „futsz a kitűzött cél felé, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyre fölülről hívtak meg” (vö. Fil3,14). Mert az igazi békesség odafönn van. Ameddig még ehhez a testhez vagyunk kötve, addig még sok olyan dologhoz is kötődünk, amelyek háborgatnak bennünket. Keresd hát a békét, amely e világ háborgatásaitól való megszabadulást jelent: biztosítsd szellemed nyugalmát, azt a háborgatás nélküli lelkiállapotot, amelyet semmilyen hullámok nem kavarnak fel: sem szenvedélyek nem háborgatnak, sem csalfa tévtanok, amelyek hazug meggyőző erővel késztetnek beleegyezésre – mert csak így érheted el, hogy „Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrizze szívedet” (vö. Fil 4,7). Aki békét keres, Krisztust keresi, hiszen ő maga a békesség (vö. Ef. 2,14), aki „mint békeszerző a kettőt kiengesztelte, és magában eggyé: új emberré teremtette (vö. Ef. 2, 15), s aki a keresztjén hullatott vérével békességet szerzett mindennek, ami akár a mennyben, akár a földön van (vö. Kol1,20).

„Az Úr szeme az igazakon, és fülei azok könyörgésein” (Zsolt 33,16)

Ahogyan a szentek Krisztus testét képezik és egymásnak tagjai (vö. 1Kor 12,27), Isten az egyházban egyeseket szentekké, másokat nyelvvé tett, másoknak pedig a kezek szerepét s ismét csak másoknak a lábak szerepét juttatta (vö. 1Kor12,28), úgy a mennyben levő szellemi erők egy részét is szemeknek szokták nevezni, mivel a felügyelet van rájuk bízva, másokat pedig füleknek, mert nekik pedig a mi könyörgéseinket kell fogadniuk, itt most Isten figyelő képességét szemeknek, az imáinkat befogadó képességet pedig füleknek nevezte a zsoltáros. „Az Úr szemei az igazakon, és fülei azok könyörgésein”. Mivel pedig az igaz embernek minden cselekvése méltó arra, hogy Isten szemügyre vegye, és minden szó, amelyet az igaz – nyilván nem fölöslegesen – kiejt a száján, működőképes és hatékony, ezért mondhatja hát a zsoltáros azt, hogy az igazat mindig szemmel tartják és meghallgatják odafönt.”

Részlet Nagy Szent Brazil: Zsoltárkommentárok című könyvéből, 152-153.o.

A dicsőséges Szent Kereszt ügyeskedő ékesszólással erejét veszíti!?

Pünkösd utáni 8. vasárnap

Apostoli szakasz: 1Kor 1,10-17

Testvéreim! Kérlek titeket, Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan legyetek egyetértők, és ne legyenek szakadások közöttetek, hanem egyazon gondolkodásmóddal és egyazon meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. Mert Khloé embereitől azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, hogy viszálykodás van közöttetek. Úgy értem, hogy mindegyikőtök így beszél: „Én Pál mellett vagyok”, „Én meg Apolló mellett”, „Én Kéfáshoz tartozom”, „Én meg Krisztushoz”. Hát Krisztust csak egy résznek juttatták? Talán Pált feszítették keresztre értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? Hálát adok [Istennek], hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre lett megkeresztelve. Igaz, megkereszteltem Sztefanász háza népét is, de rajtuk kívül nem tudok arról, hogy mást is megkereszteltem volna. Mert nem azért küldött Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem ügyeskedő ékesszólással, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.

Evamgéliumi szakasz: Mt 14,14-22

Abban az időben Jézus látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket. Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és mondták: „Elhagyatott ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a népet, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” Jézus azonban így szólt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők azt mondták neki: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” Ő így szólt: „Hozzátok ide nekem azokat!” Majd megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre. Azután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta azokat. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, a maradék darabokból pedig tizenkét kosarat szedtek tele. Mintegy ötezer férfi evett, az asszonyokat és a gyerekeket nem is számítva. Ezután nyomban kényszerítette Jézus a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a tömeget.

Szent Ezekiel próféta

Ezekiel próféta papi családból származott, Krisztus előtt kb. 600 évvel élt. Nős emberként, maga is pap volt. Jeruzsálem elfoglalása után őt is Babilonba hurcolták a többi fogollyal együtt. A fogság 5. évében hívta meg Isten a Kobár folyó partján a prófétaságra. 14 éven át hirdette jövendöléseiben Isten akaratát. Hirdette a megtérést, a szabadulást, a régi hazában az új élet kezdetét, de Isten büntetését is. Egy prófétai könyv maradt utána, amelyben különös látomásait is leírta. Több biztosat életéről nem tudunk. Valószínűleg Babilonban halt meg. Ő a 4 „nagy” próféta közül a harmadik a Szentírásban.

Konták

4. hang

Lelki szemeimre vak lévén, / mint a születésétől vak, hozzád járulok, Krisztusom! / Bűnbánattal kiáltom neked: /’ Te vagy a sötétségben ülők tündöklő világossága!

Ikosz

Ajándékozd nekem, Krisztusom a kifejezhetetlen bölcsesség és felsőbb értelem árját, ki a sötétben levők világossága s az eltévelyedettek vezérlője vagy, hogy hirdethessem azt, amit a békesség evangéliumának isteni könyve tanít, vagyis a vakkal történt csodát. Mert ez születésétől vak volt, s érzéki és lelki szemeket nyert, és hittel így kiáltott fel: Te vagy a sötétségben élők tündöklő világossága!

ApCsel 16,16-34

Azokban a napokban történt egyszer, hogy mi apostolok, amikor az ima helyére mentünk, egy szolgálólány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Így tett több napon keresztül. Mivel Pált ez bosszantotta, megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Abban a pillanatban kiment belőle. Amikor gazdái látták, hogy odalett, amiből hasznot reméltek, megragadták Pált és Szilást, és a hatóság elé, a főtérre vonszolták őket. A bíráknak ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatják városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk, rómaiaknak sem átvennünk, sem követnünk nem szabad.” Velük együtt a tömeg is rájuk támadt. A bírák letépették róluk a ruhát, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsa őket biztos őrizet alatt. Erre a parancsra a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai. Nyomban kinyílt valamennyi ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott:
– Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!
Erre világosságot kért, berohant, remegve Pál és Szilás elé borult, azután kivezette őket, és ezt mondta:
– Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?
Ők így válaszoltak:
– Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!
Ekkor neki és mindazoknak, akik a házában voltak, hirdették Isten igéjét. Ő pedig az éjszakának még abban az órájában elvitte őket, kimosta sebeiket, és egész háza népével együtt azonnal megkeresztelkedett. Azután elvitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész háza népével együtt örvendezett azért, hogy hisz Istenben.

Jn 9,1-38

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy „ő az”, mások pedig, hogy „hasonló hozzá”. Ő pedig azt mondta, hogy „én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

Szent Izidor vértanú

Izidor Alexandriából származott, erős testű és bátor lelkű katona volt Chiosz szigetén, Décius császár uralkodása alatt. Amikor a császár parancsa megjelent, hogy mindenki mutasson be áldozatot a bálványok előtt, Izidor vonakodott ezt megtenni, kereszténynek vallotta magát, és ezért kínok alá vetették. Először ütlegelték, de ő nagy hangon dicsérte Krisztust. Aztán kivágták nyelvét, de ő nyelv nélkül sem szűnt meg Istent dicsérni. Végül. 251-ben lefejezték.