A dicsőséges Szent Kereszt 7.

Krisztus, aki a keresztjén hullatott vérével békességet szerzett mindennek.

Az igazi béke a lélek békéje

„Keresd a békét és kövesd azt!” (Zsolt. 33,16)

Ezzel kapcsolatban mondta az Úr: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, de én nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja a békességet” (Jn 14,27). Keresd hát az Úr békéjét, és kövesd azt! Márpedig másként nem tudod elérni, csak akkor, ha „futsz a kitűzött cél felé, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyre fölülről hívtak meg” (vö. Fil3,14). Mert az igazi békesség odafönn van. Ameddig még ehhez a testhez vagyunk kötve, addig még sok olyan dologhoz is kötődünk, amelyek háborgatnak bennünket. Keresd hát a békét, amely e világ háborgatásaitól való megszabadulást jelent: biztosítsd szellemed nyugalmát, azt a háborgatás nélküli lelkiállapotot, amelyet semmilyen hullámok nem kavarnak fel: sem szenvedélyek nem háborgatnak, sem csalfa tévtanok, amelyek hazug meggyőző erővel késztetnek beleegyezésre – mert csak így érheted el, hogy „Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrizze szívedet” (vö. Fil 4,7). Aki békét keres, Krisztust keresi, hiszen ő maga a békesség (vö. Ef. 2,14), aki „mint békeszerző a kettőt kiengesztelte, és magában eggyé: új emberré teremtette (vö. Ef. 2, 15), s aki a keresztjén hullatott vérével békességet szerzett mindennek, ami akár a mennyben, akár a földön van (vö. Kol1,20).

„Az Úr szeme az igazakon, és fülei azok könyörgésein” (Zsolt 33,16)

Ahogyan a szentek Krisztus testét képezik és egymásnak tagjai (vö. 1Kor 12,27), Isten az egyházban egyeseket szentekké, másokat nyelvvé tett, másoknak pedig a kezek szerepét s ismét csak másoknak a lábak szerepét juttatta (vö. 1Kor12,28), úgy a mennyben levő szellemi erők egy részét is szemeknek szokták nevezni, mivel a felügyelet van rájuk bízva, másokat pedig füleknek, mert nekik pedig a mi könyörgéseinket kell fogadniuk, itt most Isten figyelő képességét szemeknek, az imáinkat befogadó képességet pedig füleknek nevezte a zsoltáros. „Az Úr szemei az igazakon, és fülei azok könyörgésein”. Mivel pedig az igaz embernek minden cselekvése méltó arra, hogy Isten szemügyre vegye, és minden szó, amelyet az igaz – nyilván nem fölöslegesen – kiejt a száján, működőképes és hatékony, ezért mondhatja hát a zsoltáros azt, hogy az igazat mindig szemmel tartják és meghallgatják odafönt.”

Részlet Nagy Szent Brazil: Zsoltárkommentárok című könyvéből, 152-153.o.

A dicsőséges Szent Kereszt 6.

A dicsőséges Szent Kereszt körülhordozásának előünnepe július 31.

Az igaz életű Szent Evdokimosz emlékén és a Szent Keresztfa körülhordozásának az előünnepén.

A vasárnap esti alkonyati zsolozsmából

Uram tehozzád után…

„Üljön ma az egész emberi természet * örvendezéssel és vigadozva előünnepet, * mert a Szent Keresztfát fogják a hívek elé kitenni * ingyenes gyógyító eszközként, * mely megszabadít a betegségektől, *’ a szenvedélyektől és mindenféle bajtól.

Jertek, hívek, szemléljük a nagy csodát! * A Kereszt fája a forróságot megszünteti, * és lecsillapítja a kínokat, * elűz minden szorongató szenvedélyt. * Tartsuk meg tehát az előünnepét, *’ és örvendezzünk körülhordozásának!

Élők és holtak, készüljetek fel előre,* mert az élet fája érkezik, * mely megölte az alvilágot, * az emberiség őrzője, * a holtak feltámasztója, * hogy kimeríthetetlen kegyelmet nyújtson azoknak, *’ akik hittel hozzá járulnak.

Boldogságos véget éltél, Evdokimosz, * istenes erényeiddel nevednek megfelelően hírnevessé lettél, * a világ csábításai nem roppantottak össze, * a nap sugarainál fényesebben ragyogtál, *’ és megvilágosítottad a hívek nagy tömegét.

Magasztaljuk most Evdokimoszt, * a könyörületes és részvéttel teljes szívet, * a szeretet fáklyáját, * az árvák oltalmazóját, * a ruhátlanok és a szűkölködők betakaróját, * a szemérmetesség ékességét, *’ az Úr parancsainak betartóját!

Tiszta szívből kerested az Istent, * és megvetetted a világ minden gyönyörűségét, * istenszerető Evdokimosz, * szenvedéseid jutalmát valóban el is nyerted Istentől, *’ miként halálodkor nyilvánvalóvá lett.

Dicsőség… 2. hang

Minden igaznak emléke áldott. * A tiéd is velük együtt, Evdokimosz, Krisztus szolgája. * Fegyvered a kereszt volt, * legyőzhetetlen erőd az egyvalóságú Szentháromság hite. *’ Azért együtt vagy az angyalokkal, örök emlékű!

Most és…

Te vagy az én hatalmas oltalmam, * Krisztus három részből álló Keresztje! * Szentelj meg a te erőddel, * hogy híven és buzgósággal hódoljak előtted, *’ és dicsőítselek téged!

Előverses sztihirák:

8. hang

Téged, mint Uralkodót és Királyt, * az angyalok szüntelen énekelnek, * én pedig leborulván előtted, * mint a bűnbánó vámos, kiáltom: *’ Istenem, tisztíts meg és üdvözíts engem!

Halhatatlan lévén, én lelkem, * e földi élet hullámaiban ne merülj el, * hanem fohászkodva tekints föl a te Jótevődhöz, mondván: *’ Istenem, tisztíts meg és üdvözíts engem!

Urunknak vértanúi, * kik minden helyet megszenteltek * és minden betegséget meggyógyíttok, * most is kérünk titeket: * hogy imádkozzatok érettünk, *’ lelkünk az ellenség cselvetéseitől megmeneküljön!

Dicsőség… most és… 6. hang

Krisztus Keresztje, a keresztények reménye, * eltévedtek oktatója, * szélvész által hányatottak kikötője, * a harcokban győzelem, * mindenség ereje, * betegeknek orvosa, * halottak föltámadása, *’ könyörülj rajtunk!

Tropár(ok):

4. hang

Aki téged a földről a mennyekbe hívott, * holtod után is romlatlanul őrizte meg testedet, Szent Evdokimosz. * Mert józanságban és tisztes életben éltél, boldogságos, * be nem szennyezvén testedet. * Imádd azért bizalommal Krisztus Istent, *’ hogy üdvözítse a mi lelkünket!

Dicsőség… most és… 1. hang

Üdvözítsd, Uram, a te népedet, * és áldd meg a te örökségedet, * adj győzelmet ellenségei fölött hazánknak, *’ s kereszteddel őrizd meg a te népedet!”

A dicsőséges Szent Kereszt 5.

Az ördög kajánsága ellen a dicsőséges Szent Kereszt erejét kaptuk,

„Uram, fegyverül az ördög kajánsága ellen / a keresztet ajándékoztad nekünk, / melytől ő reszket és retteg, / nem lévén képes annak erejére tekinteni, / mert az a holtakat föltámasztja, / és a halált meghiúsítja; / azért hódolunk a te eltemettetésednek /’ és föltámadásodnak.”

Dicséreti sztihira, 8.hang. Pünkösd utáni 9. vasárnap utrenyéjéből

A dicsőséges Szent Kereszt 3.

A dicsőséges Szent Kereszt ügyeskedő ékesszólással erejét veszíti!?

Pünkösd utáni 8. vasárnap

Apostoli szakasz: 1Kor 1,10-17

Testvéreim! Kérlek titeket, Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan legyetek egyetértők, és ne legyenek szakadások közöttetek, hanem egyazon gondolkodásmóddal és egyazon meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. Mert Khloé embereitől azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, hogy viszálykodás van közöttetek. Úgy értem, hogy mindegyikőtök így beszél: „Én Pál mellett vagyok”, „Én meg Apolló mellett”, „Én Kéfáshoz tartozom”, „Én meg Krisztushoz”. Hát Krisztust csak egy résznek juttatták? Talán Pált feszítették keresztre értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? Hálát adok [Istennek], hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre lett megkeresztelve. Igaz, megkereszteltem Sztefanász háza népét is, de rajtuk kívül nem tudok arról, hogy mást is megkereszteltem volna. Mert nem azért küldött Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem ügyeskedő ékesszólással, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.

Evamgéliumi szakasz: Mt 14,14-22

Abban az időben Jézus látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket. Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és mondták: „Elhagyatott ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a népet, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” Jézus azonban így szólt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők azt mondták neki: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” Ő így szólt: „Hozzátok ide nekem azokat!” Majd megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre. Azután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta azokat. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, a maradék darabokból pedig tizenkét kosarat szedtek tele. Mintegy ötezer férfi evett, az asszonyokat és a gyerekeket nem is számítva. Ezután nyomban kényszerítette Jézus a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a tömeget.

Szent Ezekiel próféta

Ezekiel próféta papi családból származott, Krisztus előtt kb. 600 évvel élt. Nős emberként, maga is pap volt. Jeruzsálem elfoglalása után őt is Babilonba hurcolták a többi fogollyal együtt. A fogság 5. évében hívta meg Isten a Kobár folyó partján a prófétaságra. 14 éven át hirdette jövendöléseiben Isten akaratát. Hirdette a megtérést, a szabadulást, a régi hazában az új élet kezdetét, de Isten büntetését is. Egy prófétai könyv maradt utána, amelyben különös látomásait is leírta. Több biztosat életéről nem tudunk. Valószínűleg Babilonban halt meg. Ő a 4 „nagy” próféta közül a harmadik a Szentírásban.

Szent Illés próféta emléknapja

A Szent Liturgián

Tropár. 4. hang. Emberi testben angyal, * a próféták kitűnősége, * Krisztus eljövetelének második előhírnöke, * dicső Illés próféta, * ki Elizeusnak felülről kegyelmet küldöttél, * hogy betegeket gyógyítson, * bélpoklosokat megtisztítson, * mi reánk is, a te buzgó tisztelőidre * árassz, kérünk, lelki gyógyulást!

Konták. 2. hang. Isteni nagy dolgoknak második előhírnöke * és prófétája, ó, dicső Szent Illés! * Ki imádsággal bezártad és ismét megnyitád az esőt adó felhőket, * könyörögj érettünk a mi emberszerető Urunkhoz.

A dicsőséges Szent Kereszt 1.

Vegyétek semmibe a gonosz minden támadását!

Legfőbb fegyverünk az ördöggel szemben: a szent kereszt, ettől retteg. Keresztet vetni azonban helyesen kell. Vagyis a jobb kéz három összeszorított ujjával érintsük meg a homlokunkat, a hasunkat, a jobb, majd a bal vállunkat, kereszt alakban. A keresztvetés leborulással együtt is történhet.

Ha egyszerűen, természetesen, erőlködés nélkül Krisztushoz fordulunk, az ördög elmenekül. Az erőlködéstől és a szorongástól azonban nem fut el a Sátán. Csak akkor vonul vissza, ha látja, hogy a lélek megveti, és szeretettel Krisztushoz fordul. A megvetést képtelen elviselni, mivel fennhéjázó. De ha erőlködtök, a gonosz lélek azonnal észreveszi, és támadni kezd. Ne foglalkozzatok tehát az ördöggel, még csak ne is kérjétek, hogy távozzon tőletek! Minél inkább kéritek, hogy távozzon, annál inkább magához láncol benneteket. Vessétek meg az ördögöt! Ne harcoljatok vele szemtől szemben! Ha makacsul harcolsz az ördöggel, a legvadabb tigrisként támad rád. Ha golyót lősz ki rá, ő kézigránáttal válaszol. Ha bombát vetsz ki rá, rakétát küld vissza. Ne is figyeljetek a rosszra! Isten ölelésére figyeljetek, öleljétek át, és haladjatok tovább utatokon! Szenteljétek magatokat Krisztusnak, szeressétek Krisztust, éberen éljetek! Az istenszerető ember számára elengedhetetlenül fontos az éberség.

A lelki élet, a Krisztusban élt élet dolgai egyszerűek és könnyűek; elég, ha megvan bennünk a megkülönböztetés. Ha egy gondolatod támad, kísértés vagy támadás ér, ügyet se vess rá, fordítsd figyelmedet és tekintetedet Krisztusra! Krisztus gondot visel rád, és felemel. Karon fog majd, és gazdagon megadja neked kegyelmét. Csak egy kis erőfeszítést kel tenned. A mi dolgunk alig egymilliomodnyi. Ilyen kevés részünk van benne. Egyetlen milliomodnyi a miémk belőle. Az emberi erőfeszítés az egész egymilliomod részének egymilliomoda, egy kevés jó szándék, és kész. Induljatok Isten felé, s már el is jön az isteni kegyelem a másodperc törtrésze alatt. Csak gondoljatok rá, és a Szentlélek megjelenik. Nem tesztek semmit. Csak elindultok felé, s azonnal megjelenik az isteni kegyelem. Mihelyt sóhajtotok, megjelenik és működni kezd. Mit is mond Pál apostol? „…maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8,26) Nagy bölcsesség! Ezek nem egyszerű szavak, hanem Isten Igéje.

Amikor tehát látjátok, hogy az ellenség közelít felétek, hogy lecsapjon rátok, ne rémüljetek meg, ne nézzetek rá, ne próbáljátok meg kivetni magatokból. Hogy mit tegyetek? A legjobb módszer: a megvetés. Tárjátok ki karotokat, emeljétek kezeteket Krisztus felé, mint a kisgyermek, aki vadállatot lát, de nem fél, mert apja mellette van, és karjába veszi. Ezt a módszert alkalmazzátok a gonosz minden támadásával és minden gondolattal szemben: a megvetést!

Mihelyt a lelketek veszélyben van, és küszködtök, kiáltsátok: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” Mindent imádsággal hárítsatok el! Nagy titok ez. A kísértés idején, amikor már éppen megvetnétek, a gonosz megmarkol, megszorít benneteket, szorongat, és azt tesz veletek, amit csak akar, s nem azt, amit ti szeretnétek. Ezt meg kell előznötök, mégpedig úgy, hogy idejében Istenhez fordultok. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, az isteni kegyelemnek be kell ragyognia benneteket. Ha ezt nem teszitek azonnal, a gonosz megragad titeket, és bárhogy próbáljátok elűzni, foglyul ejt. Mondok is egy példát.

Egyszer megkértem egy embert, hogy tegyen nekem egy szívességet, de visszautasított, arra hivatkozva, hogy a tudománynak erről más az álláspontja. Én ragaszkodtam hozzá, ő azonban semmit sem tett. Már éppen felháborodtam, csakhogy idejében észrevettem. Abban a pillanatban Krisztushoz fordultam, s így megelőztem a rosszat.

Ez legyen a mi módszerünk! Emeljük fel kezünket Krisztushoz, és ő megadja nekünk kegyelmét.

Hallgassatok meg egy másik történetet!

Egyszer Turkovúniában, abban a kerületben, ahol laktam, az utcán sétáltam. Az utca egy körülbelül kétszáz méter hosszú, meredek lejtőből állt, amely az utca tetején már kicsit egyesesebb volt. Nikosz édesanyja ott beszélgetett két, másik nővel. Beszélgettek, játszott Níkosz, a kisfia. Amikor odanéztem, láttam, hogy Níkosz egyszer csak elkezd felfelé rohanni, s ahogy felért, anyja kötényébe fúrta arcát, és könnyekre fakadt.

  • Jaj, mi történt, kisfiam? – kérdezte az anyja.
  • Megütött Manóliasz fia!

Mihelyt édesanyjánál menedéket talált, nyomban abbahagyta a sírást.

Mit akarok ezzel mondani? Kísértés idején a legjobb, ha azonnal a szeretet személyhez, Istenhez fordultok, és állhatatosan, vágyakozással tekintetek rá, s ő azonnal erővel tölt el benneteket, és tüstént jobban lesztek. Vagyis ha azt veszitek észre: a rossz közelít, hogy elfogjon titeket, mihelyt észrevettétek, vegyétek semmibe, és fussatok Isten karjába! Előzzétek meg időben, és először Istenhez forduljatok! Ha a jóra tekintetek, nem emlékeztek a rosszra. De ha nem fordultok Krisztushoz, nem tudjátok megtenni. Azt mondjuk: „Vesd meg a rosszat!” Ezt könnyű mondani, csakhogy nem könnyű megtenni. Nagy művészet ez a megvetés.

A gonosz lélek semmibevétele csakis Isten kegyelme által lehetséges. Forduljatok tehát Krisztushoz, fussatok Krisztushoz, tárjátok ki a kezeteket Krisztus felé, próbáljátok megismerni Krisztust, szeressétek Krisztust, érezzétek Krisztust, és ebben az erőfeszítésben, ha a szándékotok valódi, tiszta és őszinte, a kegyelem megnyitja lelketeket, s ezt mondja nektek: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” (Ef 5,14). Amíg lelkünk Istent szereti és vágyódik utána, mindvégig az isteni világosságban élünk. Ilymódon, Krisztus kegyelmével minden dolog könnyű, és beteljesednek Krisztus szavai: „Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Mt 11, 30).

Akadnak némelyek, akik azt látják, hogy az ördög különféle alakban megjelenik előttük, zajt csap, megtámadja őket, stb. Az ilyesmi legtöbbször zavarodott emberekkel esik meg. A nagy egyházatyák, mint Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Vazul és mások, nem beszélnek az ördöggel, sem arról, hogyan jelent meg. Ők is ezen az úton jártak, amelyről szóltunk: a Krisztus iránti szeretet útján. A Sátán olyan módon jelenik meg, amilyen te magad vagy. Ha tehát valaki nem helyes módon kezdte el lelki életét, vagy valamilyen örökletes betegségtől szenved, meglátja a Sátánt, aki megjelenik előtte, zavartságot és más hasonlókat keltve. Időnként még skizofrénia is kialakulhat. A skizofréniáért azonban az ősök korábbi életének élményei is felelősek.

És még valami. Ne engedjünk belépést az ördögnek! Én nem hagyom, hogy a harag vagy az önzés egyetlen gondolata is bennem maradjon, nehogy a Sátán nyitott ablakot találjon. Ez az ablak az engedély. Ha eltávolodsz Istentől, veszélyben forogsz, mivel a Sátán „üresen” talál, és átveszi feletted az uralmat. Hallgassatok rám, nekem is van egy kevés tapasztalatom ezekben a dolgokban!”

Részlet az „Áthoszi Porfíriosz atya (1906-1991) tanításai című könyvből

(Odigitria – Jel kiadó, Budapest 2014, 107-110. old.)

VAKONSZÜLETETT VASÁRNAPJA

Konták

4. hang

Lelki szemeimre vak lévén, / mint a születésétől vak, hozzád járulok, Krisztusom! / Bűnbánattal kiáltom neked: /’ Te vagy a sötétségben ülők tündöklő világossága!

Ikosz

Ajándékozd nekem, Krisztusom a kifejezhetetlen bölcsesség és felsőbb értelem árját, ki a sötétben levők világossága s az eltévelyedettek vezérlője vagy, hogy hirdethessem azt, amit a békesség evangéliumának isteni könyve tanít, vagyis a vakkal történt csodát. Mert ez születésétől vak volt, s érzéki és lelki szemeket nyert, és hittel így kiáltott fel: Te vagy a sötétségben élők tündöklő világossága!

ApCsel 16,16-34

Azokban a napokban történt egyszer, hogy mi apostolok, amikor az ima helyére mentünk, egy szolgálólány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Így tett több napon keresztül. Mivel Pált ez bosszantotta, megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Abban a pillanatban kiment belőle. Amikor gazdái látták, hogy odalett, amiből hasznot reméltek, megragadták Pált és Szilást, és a hatóság elé, a főtérre vonszolták őket. A bíráknak ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatják városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk, rómaiaknak sem átvennünk, sem követnünk nem szabad.” Velük együtt a tömeg is rájuk támadt. A bírák letépették róluk a ruhát, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsa őket biztos őrizet alatt. Erre a parancsra a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai. Nyomban kinyílt valamennyi ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott:
– Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!
Erre világosságot kért, berohant, remegve Pál és Szilás elé borult, azután kivezette őket, és ezt mondta:
– Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?
Ők így válaszoltak:
– Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!
Ekkor neki és mindazoknak, akik a házában voltak, hirdették Isten igéjét. Ő pedig az éjszakának még abban az órájában elvitte őket, kimosta sebeiket, és egész háza népével együtt azonnal megkeresztelkedett. Azután elvitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész háza népével együtt örvendezett azért, hogy hisz Istenben.

Jn 9,1-38

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy „ő az”, mások pedig, hogy „hasonló hozzá”. Ő pedig azt mondta, hogy „én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

Szent Izidor vértanú

Izidor Alexandriából származott, erős testű és bátor lelkű katona volt Chiosz szigetén, Décius császár uralkodása alatt. Amikor a császár parancsa megjelent, hogy mindenki mutasson be áldozatot a bálványok előtt, Izidor vonakodott ezt megtenni, kereszténynek vallotta magát, és ezért kínok alá vetették. Először ütlegelték, de ő nagy hangon dicsérte Krisztust. Aztán kivágták nyelvét, de ő nyelv nélkül sem szűnt meg Istent dicsérni. Végül. 251-ben lefejezték.