„Egyedül a fájdalom öli meg a test bűnös kívánságát, mérsékli és gyengíti azokat a gondolatokat, amelyek az állatias szenvedélyeket mozgatják.”

A fizikai fájdalom az imádsághoz vezet

„Mindenesetre az értelmi módon mint igazán imádkozónak szükségszerűen menteseknek kell lenniük a szenvedélyektől, és el kell utasítaniuk a kapcsolatot azokkal a dolgokkal, amelyeket akárcsak némileg is akadályozzák benne őket, hiszen így érhetik el a zavartalan és tiszta imádságot. Akik azonban még nem jutottak el erre a fokra, de törekszenek rá, azoknak egyrészt felül kell kerekedniük az elpuhultságon, másrészt teljesen el kell távolodniuk a szenvedélyességtől. Hiszen meg kell ölniük a test bűnös kívánságát, ami azt jelenti, hogy teljesen el kell távolodniuk a szenvedélyességtől, eszüknek pedig erősebbnek kell bizonyulnia az értelmi világban mozgó gonosz szenvedélyeknél, azaz felül kell kerekednünk az elpuhultságon. Ha így áll a dolog, akkor biztos, hogy ha a szenvedélyesség lesz úrrá rajtunk, még úgymond ajkunk szélével sem ízlelhetjük meg az értelmi imádságot, ezért mindenképpen szükségünk van a böjtböl, virrasztásból és a többi ilyen gyakorlatból eredő, tapintható fájdalomra, ha az imádságban buzgólkodunk. Hiszen egyedül a fájdalom öli meg a test bűnös kívánságát, mérsékli és gyengíti azokat a gondolatokat, amelyek az állatias szenvedélyeket mozgatják. De nemcsak ezt teszi, hanem kezdetben a szent töredelmet is meghozza, amely eltörli a korábbi tisztátalan szennyfoltokat, mindennél inkább kedvessé tesz Isten előtt, ráhangol az imára. Dávid szerint ugyanis a töredelmes szívet Isten nem veti meg, Teológus Gergely szerint pedig Isten semmi mással nem tisztelhető annyira, mint az önsanyargatással. Ezért tanította az Úr is az evangéliumokban, hogy sokra képes a böjttel párosuló imádság.

Részlet Palamasz Szent Gergely: A szentül élő hészüchaszták védelmében, 175-176.o.

„Az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.”

„Templomi ima”

„Amint Georgij Florevszkij, a XX. század egyik elismert teológusa mondta, a keresztény sohasem imádkozik egyedül: még ha a saját szobájában, zárt ajtók mögött is fordul Istenhez, akkor is templomi közösség tagjaként imádkozik. Mi nem vagyunk elszigetelt egyedek, mi az Egyház tagjai vagyunk, egyetlen test tagjai. És nem egyedül üdvözülünk, hanem a többiekkel – fivéreinkkel, nővéreinkkel – együtt. Ezért nagyon fontos, hogy minden egyes ember ne csak az egyéni imát tapasztalja meg, hanem a templomi, más emberekkel együttesen elmondott imát is. A templomi imádkozásnak egészen sajátos jelentősége és sajátos értelme van. Sokan közülünk tudják, milyne nehéz az embernek egyedül ráhangolódni az imára. De amikor belépünk a templomba, belemerülünk több ember közös imádságába, ez az ima elvisz minket valamifajta mélységekbe, és az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.

Az emberi élet a tenger vagy az óceán átszeléséhez hasonlít. Persze, vannak olyan vakmerő emberek, akik – leküzdve a viharokat – eyedül hajóznak végig egy vitorláson a tengerek vizein. De rendszerint ahhoz, hogy átszeljék az óceánt, az emberek összejönnek, többen, és hajóval mennek az egyik parttól a másikig. Az Egyház hajó, amelyen a keresztények együtt mennek az üdvözülés útján. És a közös imádság az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy haladjanak ezen az úton.

Részlet Hilarion Metropolita: Az imádságról, 63.o.