Nem tudták megingatni a keresztény hitben.

Szent Krisztina nagyvértanúnő emléknapja (2021.07.24.)

Krisztina Tirusból származott. Szülei nemes emberek, de pogányok voltak. Leánygyermeküknek a Krisztina nevet adták nem pogány okoskodásuk alapján, hanem Isten elrendeléséből. Amikor 11 éves lett, rendkívüli szépséggel rendelkezett. Atyja meg akarta óvni minden káros befolyástól és azért külön lakrészben tartotta, a legjobb szolgálókat rendelve mellé. Körülvette leányát arany és ezüst bálványszobrokkal és megparancsolta, hogy mindennap mutasson be előttük áldozatot. Szépsége miatt sok kérője akadt, de az atya senkinek sem adta őt, hanem a pogány bálványok szolgálatára akarta rendelni. A leány, ablakán kinézve sokat gondolkozott az igaz Isten felől. Egy angyal, megjelenvén neki, kioktatta az igaz hitről, de a vértanúságról is. Krisztina buzgóságában összetörte az összes bálványszobrot. Pogány atyja Urbán ezért megkorbácsoltatta és börtönbe vetette. Állhatatosságát sem ő sem hivatali utóda nem tudta megingatni a keresztény hitben. Végül, 12 éves korában karddal és lándzsákkal átszúrva nyerte el a vértanúságot 300 körül.”

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/j%C3%BAlius-24

„Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket.”

Bibliai gondolatok -2021.07.14.

Apostoli szakasz: 1Kor 10,12-22

Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék. Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok. Ezért, kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár részesei? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögöknek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról. Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?

Evangéliumi szakasz: Mt 16,20-24

Azon időben Jézus lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus. Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.

Szent Akvilász apostol

Az apostol pontuszi származású zsidó volt. Feleségével Priszcillával Romában élt, de a Klaudiaaz császár idején kitört üldözéskor Korintusba költözött. Ekkor már keresztények lehettek. Sátorkészítéssel foglalkozott. Szent Pál apostol második missziós útján náluk lakott. (Apcs. 18, 2-) Efezusba is elkísértek szent Pált. Itt magukhoz hívták Apollót és segítették a megtérésben (18, 18-) A keresztény közösséget is ők fogadták be házukba. (I.Kor. 16, 19.). Később Efezusból Rómába tértek viasza. A hagyomány szerint Heraklea püspöke volt és vértanúhalált halt. A hitetlenek verték agyon 65-ben.”

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/j%C3%BAlius-14

Megalakult a Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészség -2021.07.01.

“A Hajdúdorogi Főegyházmegye Papi Szenátusának, az érintett lelkipásztoroknak és a területen lakó híveknek kérését meghallgatva Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya július 1-jei hatállyal új szervezőlelkészségeket alapított.

Létrejött a Soproni Görögkatolikus Szervezőlelkészség, melynek joghatósága: Ágfalva, Csáfordjánosfa, Csapod, Cser, Ebergőc, Egyházasfalu, Fertőboz, Fertőd, Fertőendréd, Fertőhomok, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Gyalóka, Harka, Hegykő, Hidegség, Iván, Kópháza, Lövő, Nagycenk, Nagylózs, Nemeskér, Pereszteg, Petőhaza, Pinnye, Pusztacsalád, Répcevis, Röjtökmuzsaj, Sarród, Sopron, Sopronhorpács, Sopronkövesd, Szakony, Újkér, Und, Völcsej, Zsira települések területe.

A terület első szervezőlelkésze Elek Antal atya lett.

Megalapult a Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészség, joghatósága: Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu települések területe. Első szervezőlelkészévé dr. Mosolygó Péter atyát nevezte ki Fülöp metropolita.

Zala megye területére kiterjedően létrejött a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség, melynek szintén Elek Antal atya lett a szervezőlelkésze.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye Papi Szenátusának és az érintett lelkipásztoroknak a javaslatára Pilisszentkereszt település az Esztergomi Görögkatolikus Parókiától a Pomázi Görögkatolikus Parókiához lett csatolva.

Az új szervezőlelkészségek kapcsán beálló változások a következők:

az        Esztergomi     Görögkatolikus          Parókia           területe           a          Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Leányfalu és Pilisszentlászló településekkel, a Győri Görögkatolikus Parókia területe a Soproni Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Soproni járás 38 településével,

a Pomázi Görögkatolikus Parókia területe a Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Kisoroszi, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu településekkel,

a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség területe a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Zala megyével csökkent.”

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/Szervezolelkeszsegek-megalapitasa-es-egyeb-teruleti-valtozasok-a-Hajdudorogi-Foegyhazmegyeben-2021-julius-08

„Ima közben a lélek beszél és beszélget”

  • „Miért kell aztán Hozzá imádkozni, mondván: „ Jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket”, amikor már megérkezet hozzánk? Eljött, hogy megmentsen minket, kik benne bízunk és valóban az Ő szent nevét hívjuk segítségül, hogy alázatosan befogadhassuk Őt, a Vigasztalót lelkünk hajlékába, éhezve és szomjazva az Ő eljövetelét.
  • Elmondom néked, Barátocskám, egy példával. Képzeld el, hogy meghívsz engem, s meghívásodra eljövök hozzád egy kis beszélgetésre! De te továbbra is csak hívogatsz, mondván:” Gyere be! Ugyan gyere már be!” Akkor azt kell gondolnom:” Mi baja van ennek? Netán megbolondult?” Ugyan így van ez az Úristennel és a Szentlélekkel is. Ezért mondja az Írás:” Csöndesedjetek el, és lássátok, hogy én vagyok az Isten: fölmagasztaltatom a nemzetek között és fölmagasztaltatom a földön”. Azaz, meg fogok jeleni és folyamatosan megjelenek mindenkinek, aki hisz bennem és hív engem: és beszélgetni fogok vele, ahogy egykor Ádámmal a paradicsomba beszélgetem vagy Ábrahámmal meg Jákobbal, és más szolgáimmal, mint Mózessel és Jóbbal és a többi hasonlóval.
  • Sokan úgy magyarázzák, hogy ez a megnyugvás csak a világi dolgokra vonatkozik. Más szóval, hogy az Istennel folytatott imádságos beszélgetés közben „ le kell csendesedned” a világi dolgokat illetően. De, Isten nevére! Azt mondom én néked, hogy imádság közben nem csak ezek számára kell meghalnunk, hanem, amikor az imádság és a hit mindenható erejének köszönhetően a Szentlélek Úristen kegyeskedik meglátogatni és eljön hozzánk az Ő kimondhatatlan jóságának teljességében, el kell halnunk az imádság számára is.
  • Ima közben a lélek beszél és beszélget, de a Szentlélek leszáll tával teljes csendességben kell maradnunk azért, hogy nagyon élesen figyelhessünk az örökké valóság minden szavára, amit az Úr kegyeskedik velünk közölni. A lélek és a tudat teljes higgadtsága és a testi szűzi tisztasága szükségeltetik, egyszerre. Ugyan ezeket a követelményeket nyilvánították ki Hóreb hegyén, amikor is azt mondták a zsidóknak, hogy három napig még feleségüket sem érinthetik Isten Sínai hegyen történő megjelenése előtt. Mivel Istenünk tűz, ami elemészt minden tisztátalant, és senki sem léphet közösségre vele, ki testben vagy lélekben tisztátalan.”

Részlet: A Szentlélek megszerzése, Szárovi Szent Szerafim beszélgetése N.A. Motovilovva a keresztény élet céljáról