„Az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.”

„Templomi ima”

„Amint Georgij Florevszkij, a XX. század egyik elismert teológusa mondta, a keresztény sohasem imádkozik egyedül: még ha a saját szobájában, zárt ajtók mögött is fordul Istenhez, akkor is templomi közösség tagjaként imádkozik. Mi nem vagyunk elszigetelt egyedek, mi az Egyház tagjai vagyunk, egyetlen test tagjai. És nem egyedül üdvözülünk, hanem a többiekkel – fivéreinkkel, nővéreinkkel – együtt. Ezért nagyon fontos, hogy minden egyes ember ne csak az egyéni imát tapasztalja meg, hanem a templomi, más emberekkel együttesen elmondott imát is. A templomi imádkozásnak egészen sajátos jelentősége és sajátos értelme van. Sokan közülünk tudják, milyne nehéz az embernek egyedül ráhangolódni az imára. De amikor belépünk a templomba, belemerülünk több ember közös imádságába, ez az ima elvisz minket valamifajta mélységekbe, és az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.

Az emberi élet a tenger vagy az óceán átszeléséhez hasonlít. Persze, vannak olyan vakmerő emberek, akik – leküzdve a viharokat – eyedül hajóznak végig egy vitorláson a tengerek vizein. De rendszerint ahhoz, hogy átszeljék az óceánt, az emberek összejönnek, többen, és hajóval mennek az egyik parttól a másikig. Az Egyház hajó, amelyen a keresztények együtt mennek az üdvözülés útján. És a közös imádság az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy haladjanak ezen az úton.

Részlet Hilarion Metropolita: Az imádságról, 63.o.