A fizikai fájdalom az imádsághoz vezet
„Mindenesetre az értelmi módon mint igazán imádkozónak szükségszerűen menteseknek kell lenniük a szenvedélyektől, és el kell utasítaniuk a kapcsolatot azokkal a dolgokkal, amelyeket akárcsak némileg is akadályozzák benne őket, hiszen így érhetik el a zavartalan és tiszta imádságot. Akik azonban még nem jutottak el erre a fokra, de törekszenek rá, azoknak egyrészt felül kell kerekedniük az elpuhultságon, másrészt teljesen el kell távolodniuk a szenvedélyességtől. Hiszen meg kell ölniük a test bűnös kívánságát, ami azt jelenti, hogy teljesen el kell távolodniuk a szenvedélyességtől, eszüknek pedig erősebbnek kell bizonyulnia az értelmi világban mozgó gonosz szenvedélyeknél, azaz felül kell kerekednünk az elpuhultságon. Ha így áll a dolog, akkor biztos, hogy ha a szenvedélyesség lesz úrrá rajtunk, még úgymond ajkunk szélével sem ízlelhetjük meg az értelmi imádságot, ezért mindenképpen szükségünk van a böjtböl, virrasztásból és a többi ilyen gyakorlatból eredő, tapintható fájdalomra, ha az imádságban buzgólkodunk. Hiszen egyedül a fájdalom öli meg a test bűnös kívánságát, mérsékli és gyengíti azokat a gondolatokat, amelyek az állatias szenvedélyeket mozgatják. De nemcsak ezt teszi, hanem kezdetben a szent töredelmet is meghozza, amely eltörli a korábbi tisztátalan szennyfoltokat, mindennél inkább kedvessé tesz Isten előtt, ráhangol az imára. Dávid szerint ugyanis a töredelmes szívet Isten nem veti meg, Teológus Gergely szerint pedig Isten semmi mással nem tisztelhető annyira, mint az önsanyargatással. Ezért tanította az Úr is az evangéliumokban, hogy sokra képes a böjttel párosuló imádság.”
Részlet Palamasz Szent Gergely: A szentül élő hészüchaszták védelmében, 175-176.o.