Új honlapot indítünk a zalai görögkatolikus közösségünknek!

Dicsőség a Jézus Krisztusnak!

A szervezőlelkészségünk munkája és élete kis mértékben tudott az elmúlt egy évben az állandóságra építeni, sokat kellett a szertartások helyét, időpontjait változtatni. Nagy rugalmasságot és türelmet kívánt a kis közösségünktől, akik ennek ellenére kitartóak voltak és így jutottunk el a heti rendszereséggel megtartott szertartásokhoz Zalaegerszeg-Zalabesenyőn. Az elmúlt egy év során a zalai közösség egy önálló közösséggé vált, vannak céljaik, terveik, hajlandóak járványban vagy azon kívül hétköznaponként is, több órát együtt imádsággal tölteni. Rendszeresen bekapcsolódnak a Szombathelyi Szervezőlelkészség közösségi programjaiba. A visszajelzésekből nekem is egyértelművé vált, hogy az Eucharisztia az életükben felértékelődött. Egy éve indítottuk el a szervezőlelkészség honlapját, amelyen a zalai események is nyomonkövethetőek voltak. Most mégis, a jobb átláthatóság miatt elindítjuk a zalai honlapunkat is: www.zalaigorogkatolikus.hu oldalt.

A szertartásaink továbbra is nyilvánosak és bárki által látogathatóak.

Elek Antal szervezőlelkész

Tovább a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség eredeti oldalára.