“Agathón abbáról mesélték: azon fáradozott, hogy minden parancsot megtartson. Ha hajóba szállt, elsőként ragadta meg az evezőlapátot. Ha a testvérek meglátogatták, az imát befejezve tüstént saját kezűleg terítette meg az asztalt, hiszen telve volt istenszeretettel. Amikor halálához érkezett, három napig szemeit mozdulatlanul nyitva tartotta. A testvérek azonban megérintették őt és megkérdezték: „Agathón abba, hol vagy?” Azt mondta nekik: „Az Isten ítélőszéke előtt állok.” Ők azt mondták: „És te félsz, atyánk?” Erre így válaszolt: „Idáig megtettem, amit tudtam, hogy betartsam az Isten parancsait. De ember vagyok. Honnan tudjam, hogy tetteim tetszettek-e az Istennek?” A testvérek így szóltak hozzá: „Nem bízol a munkálkodásban, hogy az Isten szerint való?” Az öreg így válaszolt nekik: „Nem bízom addig, amíg az Istennel szemben nem állok. Hiszen más az Isten ítélete és más az embereké.” Amikor pedig még egy kérdésre szerettek volna választ kapni, így szólt hozzájuk: „Legyetek tekintettel rám: ne beszéljetek most velem, hiszen el vagyok foglalva!” És örömben hunyt el. Mert látták őt, amint úgy vitetett fel, ahogyan valaki barátait és szeretteit fogadja. Mindenben nagy éberséget tanúsított, és azt szokta mondani: „Az ember nagy éberség nélkül egyetlen egy erényt sem érhet el.”

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu), 2022.január 26-án.