Szentéletű Xenofon atya és felesége, Mária, valamint két fiúk: Szent Arkádiosz és János emléknapja (Január 26.)

“Az istenfélő nemes házaspár az V. században jó módban élt Konstantinápolyban. Két fiúkat kiváló neveltetésben tudták részesíteni: Bejrutba küldték őket tanulmányaik folytatására, de ők útjukon hajótörést szenvedtek és eltűntek. Egymásról nem is tudva élték túl a hajótörést, és külön-külön mentek el Jeruzsálembe, ahol szerzetesek lettek. Szüleik egy isteni kinyilatkoztatásnak engedelmeskedve szintén elzarándokoltak a szentföldre, s ott életben találták fiaikat. Látva, hogy azok teljesen Isten szolgálatának szentelték életüket, ők maguk is szétosztották vagyonukat és beléptek egy monostorba. Így mind a négyen szerzetesként fejezték be Istennek tetsző életüket.”

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu)