„Amikor Poimén abba egyszer Egyiptomba ment, látott egy asszonyt, aki egy sírnál ült és keservesen sírt. És azt mondta: „Ha ennek a világnak összes öröme el is jönne, nem csábítaná el ennek az asszonymak a lelkét a gyásztól. Így kell a szerzetesnek is állandóan magában hordoznia a töredelmet.”

Ismét ő mondta: „Ha egy ember úgy tűnik, hogy hallgat, szíve azonban elitél másokat, akkor az ilyen ember szüntelenül beszél. De létezik egy másik is, aki reggeltől estig beszél, mégis megtartja a hallgatást, vagyis semmi haszontalant nem mond.”

Részlet A szent öregek könyvéből, 249.o.