Gondolatok
- szeptember 11, 2020 - „A lelki bőkezűség azok felé fordít, akik iránt bőkezűek voltunk”
- szeptember 26, 2020 - „Manapság még inkább, mint valaha, imádkoznunk kell a fényért”
- október 12, 2020 - „Imádkozzatok és szeressetek, mert ez az ember boldogsága a földön!”
- október 30, 2020 - „Látható, hogy béke időben, mikor nincsenek nehézségek, a legtöbben nem ügyelnek semmire.”
- november 2, 2020 - „Beszélgetőtársa jóságán elámulva megtért.”
- november 11, 2020 - „Érj el idáig, és majd beszélünk a többiről is, ha eljön az ideje!”
- november 23, 2020 - „A bűnbánattartás révén úrrá lehet rajtuk”
- december 23, 2020 - "A sziget ezeknek a vértanúknak a közbenjárása által szabadult meg Nesztoriosz eretnekségétől."
- január 5, 2021 - "Fényes volt az előbbi ünnep, / de fényesebb, Üdvözítőnk, a közeledő."
- január 11, 2021 - „Nem kérem isteni vigasztalásodat, csak a te jelenléted ajándékát kérem.”
- január 21, 2021 - „A figyelem a tökéletes bánat jele, a lélek önmagára találása, a világ gyűlölete és Istenhez sietés.”
- február 3, 2021 - „Az ember is csak abban az esetben nem képes megjavulni, ha maga sem akar. ”
- március 17, 2021 - „Az egyén imája egybeolvad a többiek imájával.”
- március 31, 2021 - „Egyedül a fájdalom öli meg a test bűnös kívánságát, mérsékli és gyengíti azokat a gondolatokat, amelyek az állatias szenvedélyeket mozgatják.”
- április 13, 2021 - „Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel.”
- április 21, 2021 - Szent öregek mondásai
- május 27, 2021 - „A tiszta imádságot elveszítve a csüggedt fásultság szellemének áldozata leszel.”
- június 18, 2021 - „Akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak.”
- június 22, 2021 - "A zsoltárimádkozás egy fokozat az ima változásában."
- június 29, 2021 - „Legjobb, ha imádkozunk mindjárt a megtérésükért”
- július 12, 2021 - „Ima közben a lélek beszél és beszélget”
- július 14, 2021 - „Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket.”
- július 24, 2021 - Nem tudták megingatni a keresztény hitben.
- november 10, 2021 - „Mondjunk egy imádságot, és állítsunk ide egy keresztet"
- Bibliai gondolatok
- május 13, 2023 - VAKONSZÜLETETT VASÁRNAPJA
- Szent Atyák gondolatai
- december 27, 2021 - Szent öregek mondásai
- január 4, 2022 - "Most pedig fáradalmaid jutalmát átvéve, *’ Krisztussal együtt uralkodsz."
- január 26, 2022 - Szent örgek mondásai (Agathón atya, 29.)
- április 27, 2022 - „A buzgóság leple alatt hozza lidércfényét, hogy a lelket tévútra vezesse.”
- március 10, 2023 - "Valódi közösség Istennel"- írta Palamasz Szent Gergely
- március 19, 2023 - "Mit cselekszenek az emberek!"
- április 5, 2023 - Porfíriosz atya tanácsolta a kísértésekkel szemben
Helységek
- Vasvár
- március 24, 2023 - Akathisztosz Vasváron
- május 26, 2023 - Vecsernye Vasváron -2023.05.29. 18.00
- Zalaegerszeg
- november 25, 2020 - Alexandriai Szent Katalin temetőkápolna Zalaegerszeg -Zalabesenyőn
- március 4, 2023 - Márciusi görögkatolikus szertartások Zalaegerszegen
Hírek
- szeptember 5, 2020 - Új honlapot indítünk a zalai görögkatolikus közösségünknek!
- szeptember 26, 2020 - Görögkatolikus szertartások Zalában -2020.10.03-án
- október 12, 2020 - Görögkatolikus szertartások Zalában
- október 28, 2020 - Görögkatolikus szertartások Zalában
- november 19, 2020 - "Jöjjetek, Atyám áldottai!"
- november 23, 2020 - Görögkatolikus szertartások Zalában
- november 25, 2020 - Görögkatolikus szertartások Zalában - december hónapban
- január 1, 2021 - Görögkatolikus szertartások Zalában
- február 23, 2021 - Előszenteltek Liturgiája Vasváron 2021.03.03. 17.30
- február 23, 2021 - Ikonszentelés Zalában nagyböjt első hetében - 2021.02.17.
- március 13, 2021 - Aktuális zalai görögkatolikus szertartások
- július 12, 2021 - Megalakult a Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészség -2021.07.01.
- augusztus 15, 2021 - Vecsernye Fülöp metropolitával
- október 12, 2021 - II.Pannonhalmi lelki-és családi napok programja (2021.10.16-17.)
- november 10, 2021 - Történelmi pillanat: Görögkatolikus többség Pannonhalmán- egy vasárnapra
- január 1, 2022 - Köszönjük!
- január 4, 2022 - Januári szertartások Zalaegerszegen
- február 2, 2022 - Februári görögkatolikus szertartások Zalaegerszegen
- március 9, 2022 - Márciusi szertartások Zalaegerszegen
- április 5, 2023 - Nagyheti szertartások Zalaegerszegen 2023-ban
- április 13, 2023 - Liturgikus zenei nap Győrben -2023. május 12.
Keleti lelkiség
- szeptember 23, 2020 - Így kell állandóan magunkban hordozni a töredelmet.
- szeptember 28, 2020 - „Akik hanyagságban és langyosságban élnek, talán az a benyomásuk, hogy sok kényelmetlenséget viselnek el”
- november 25, 2020 - "Énekkel dicsőítsük Krisztus hírneves Jegyesét, * Szent Katalint, Sína védőjét"
- november 27, 2020 - „Mond meg nekem, hogyan láthatom őt? Hogyan találkozhatnék vele?”
- január 26, 2023 - Szentéletű Xenofon atya és felesége, Mária, valamint két fiúk: Szent Arkádiosz és János emléknapja (Január 26.)
Kórházlelkészség
- november 19, 2020 - Szombathelyi római katolikus és görögkatolikus Kórházlelkészség