A dicsőséges Szent Kereszt 11.

Az ördög erőtlen -részlet Athoszi Paisziosz Jerondasz tanításából

– Atya, az a gondolat gyötör, hogy az ördögnek óriási ereje van, különösen napjainkban.

– Az ördögnek nem ereje van, hanem dühe és gyűlölete. Mindenható ereje Isten szeretetének van. A sátán igyekszik magát mindenhatónak mutatni, de nem tudja jól eljátszani ezt a szerepet. Erősnek tűnik, de a valóságban teljesen erőtlen. Sok romboló terve dugába dől, még mielőtt elkezdhetné megvalósítani. Hát engedné-e a jó és szerető atya, hogy valamilyen csirkefogó terrorizálja a gyermekeit?

– Atya, pedig én félek az ördögtől.

– De hát miért félsz tőle? Az ördögnek semmi ereje sincs. Krisztus mindenható, az ördög pedig romlott. Hát nem viselsz keresztet? Az ördögi fegyvereknek nincs erejük. Krisztus saját Keresztjével fegyverzett fel bennünket. Az ellenségnek csak akkor van ereje, amikor mi letesszük a szellemi fegyvert. Volt olyan eset, amikor egy orthodox pap egy kis keresztet mutatott fel a varázslónak, amivel rettenetbe taszította a démont, akit a varázsló segítségül hívott.

– Miért fél ennyire a Kereszttől?

– Azért, mert amikor Krisztust megköpdösték, megverték és megütötték, akkor lerombolódott az ördög országa és hatalma. Milyen csodálatos módon győzött felette Krisztus! „Nádszálként roppant össze az ördög hatalma” – mondta egy Szent. Vagyis az ördög hatalma összeroppant, amikor Krisztus fejét elérte az utolsó ütés. Tehát az ördög elleni legjobb szellemi védekezési eszköz: a türelem, legjobb fegyver ellene pedig az alázat. Az ördög legyőzése a leggyógyítóbb balzsam, amelyet Krisztus ontott Keresztáldozata során. Krisztus Keresztre feszítése után az ördög olyan mint a kígyó, amelyet megfosztottak mérgétől, olyan, mint a fogatlan kutya. Az ördög megfosztatott mérgezőerejétől, a kutyáknak, vagyis a démonoknak, kiverték a fogait. Most fegyvertelenek, nekünk pedig van fegyverünk ellenük: a Kereszt. A démonok nem tudnak Isten teremtményei ellen semmit sem tenni, ha mi nem jogosítjuk fel őket erre. Csak handabandázni tudnak – hatalmuk nincs. (…)

– Atya, és hogy néz ki az ördög?

Ha tudnád, hogy milyen „szépfiú”?! Mesében sincs ilyen, megrajzolni sem lehet, hogy milyen szép. Ha csak egyszer látnád!… Milyen bölcs, hogy Isten szeretete nem engedi, hogy az ember megláthassa az ördögöt! Ha meglátnánk, legtöbbünk meghalna a félelemtől. Gondold csak meg, ha az emberek látnák, hogyan tevékenykedik, ha látnák, milyen elégedett önmagával!… Igaz, lehet, hogy egyesek jót szórakoznának ezen. Az ilyen „mozifilmért” lehet, drága árat kellene fizetni, de még ezen ár ellenére sem könnyű ilyet meglátni. (…)

Forrás:https://adoc.tips/boldog-emlek-paisziosz-sztarec-bneinkkel-jogot-adunk-az-rdgn.html

A dicsőséges Szent Kereszt 10.

A türelemmel mentődik meg a család“.

„Rájöttem, hogy a legnagyobb veszekedések, nem csak a családokban, de országoknál is apróságokból származnak. A családban az egyiknek alázatosnak kell lennie a másikhoz, hogy utánozza erényeit, de elviselje különcségeit is. Az ilyen hozzáállásban nagyon segít, ha arra gondolunk, hogy Krisztus feláldozta Magát bűneinkért és mindannyiunkat elvisel, milliárdnyi embert, pedig Ő bűntelen – míg mi, mikor elviseljük mások különcségeit, bűnöket törlesztünk. Így rendezi az Isten, hogy az egyik, képességével, segítsen a másikon és fogyatékossága ellenére alázatos legyen hozzá. Mert minden egyes embernek vannak jó tulajdonságai, de vannak fogyatékosságai is és küzdenie kell, hogy legyőzze őket.

Helyre tettem valakit! Látnátok milyen engedelmes hozzá a felesége, pedig sok képessége van! Hozzá képest a férj egy gyerek. A nő, az engedelmességgel folyvást Szent Kegyelemet kap és gyűjt, míg a férj önzésével egyfolytában elűzi a Szent Kegyelmet és üressé válik. Végül ki a nyertes? Látod, a titok nyitja az alázat. Mindennek az az alapja. Engedelmesség, alázat. Ha a férfi elismerte volna gyengeségét és segítséget kért volna Istentől, rá is szállt volna a Szent Kegyelem.”

Részlet Athoszi Jerondasz Paisziosz: Családi élet, Igék 4.kötet, 51.oldal

A dicsőséges Szent Kereszt 9.

A pillanat, amiben nincs isteni vigasztalás és nincs benső szárnyalás lelki örömmel.

„Lélek, ami meghatódik az anyagi világ szépségétől, azt mutatja, hogy a hiábavaló világ él benne, azért vonzódik a teremtéshez és nem a Teremtőhöz, az anyaghoz és nem az Istenhez. Nincs jelentősége, hogyha ez az anyag tiszta és nincs benne a bűn sara. A szív, amikor vonzódik a világi szépségekhez, melyek nem bűnösek, de attól hiábavalók, világi örömet érez abban a pillanatban, amiben nincs isteni vigasztalás, benső szárnyalás lelki örömmel. Mikor azonban szereti a lelki szépséget, megtelik és megszépül a lelke.

Ha ismerné az ember (és különösen a szerzetes), saját benső rútságát, nem hajhászna külső szépségeket. Belül ilyenkor a lelken annyi folt van, annyi piszok, mi pedig a ruhánkat nézzük? Kimossuk ruháinkat, ki is vasaljuk őket, és tiszták vagyunk, belül pedig… ne is kérdezd! Ezért ha valaki figyel a lelki tisztátalanságra, ami benne él, nem fog annyira törődni a ruháján lévő folttal, mert az ezerszer tisztább lelkénél. De ha az ember nincs tisztában lelki szemetével, hát akkor akkorátusan tisztogatja ruhájáról a legkisebb foltot is! Amire szükség van, az az, hogy minden figyelmét a lelki tisztaságra fordítsa, a belső szépségre, és ne a külsőre. Az elsőbbség legyen a lélek szépségéé, és ne a hiábavaló szépségeké, mert az Úr ezt mondta nekünk: „Az egész világ nem ér annyit, mint egy lélek” (Máté 16,26).”

Részlet Athoszi Jerondasz Paisziosz, Igék 1. kötet, Fájdalommal és szeretettel a mai emberért, 44.oldal

“Isten hangja- lágy lesz!”

“Való igaz, hogy Isten hangja, mikor a szívhez közelít, oly erős, mint a zivatar, és oly hangos, mint a mennydörgés. Ám mielőtt a szívbe hatolna, lágy lesz, mint a könnyű szellő, mely alig kelt örvényt a levegőben. Visszariad a zajtól, és némán állja az örvénylést.” /Loyolai Szent Ignác/

A dicsőséges Szent Kereszt 8.

Krisztussal, az előttünk járt szentekkel és vértanúkkal is “közös a serleg”, a szenvedés kelyhe

„ Mikor értheti meg valaki, milyen az emberi fájdalom? Ha ő is szenved. Amikor hasonló dolgokon megy keresztül. Akkor tanulja meg, akkor fogja föl a másik ember fájdalmát. Egyébként kemény az ember, senkit sem sajnál meg egykönnyen, kivéve, ha jóságos természetű. A veleszületett tulajdonságok azonban nem érdemelnek sem jutalmat, sem büntetést, és a bukások csak a szabad elhatározásától függenek.

Hogyan fogjuk tehát elsajátítani minden tudásnak eme tudományát, ha a kísértés meg nem rostál bennünket? Hiszen ha a kegyelem eltávozik, nemhogy te vagy én, de még a szent apostolok sem lennének apostolok! Milyen módon tartaná meg a vizet az agyagedény, ha nem égetnék ki a tűzben? Isten éppen ilyenekké akar tenni bennünket, miként a birkózókat az arénában, vagy mint a labdát, amivel játszanak.

Isten felemel a mennyekbe. Megmutatja neked, amit a szenvedélyes ember szeme nem látott, a földi világ gondjaival törődő teremtmény füle nem hallott (vö. 1. Kor 2,9). Ezután anélkül, hogy bármilyen hibát követtél volna el, lapoz egyet, és a pokol mélyére vet. És örvendezik, amikor atlétaként lát küzdeni a démonok minden serege ellen. Ne rám hallgass, hanem Pál apostolra! Hiszen ő elragadtatott a harmadik mennybe, kimondhatatlan beszédeket hallott, és mégis így kiálltott: „tövis adatott a testembe!” (2 Kor 12,7)

Ez az, amit az erejében hatalmas (Zsolt 23,8) tesz egészen addig, amíg az ember meg nem erősödik: egyszer felemel, hogy szemlélje Istent, másszor a mélybe vet, hogy gyötrődjön, és megtanulja együtt kezelni mindkét dolgot anélkül, hogy hatással lenne rá az állapotok változása. „Mindkettő – szól hozzád – énértem van.”

Tehát nem akarsz szenvedni? Akkor ne is várd, hogy feljutsz! Aki nem viseli el a gyötrelmeket, az kegyelmet se kérjen. Azért vette el Isten tőled a kegyelmet, hogy bölccsé válj. Meglátod, a kegyelem újra eljön, nem hagy el! Ez Isten törvénye. Később ismét eltávozik, majd újra visszatér. Te csak szüntelenül esedezz érte, amíg tökéletessé nem tesz!

Közismert tény, hogy amikor egy olyan testvér tanítja szenvedő felebarátját, aki maga is alá van vetve a szenvedélyeknek, a kegyelem azonnal elhagyja azt, aki tanácsot ad, és ugyanazokba a bűnökbe esik, mint a másik. Ez azért van, mert mielőtt a „gyakorlaton” keresztül nem megy, ezt a feladatot még nem kaphatja meg.

Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag ez az oka annak, hogy Isten elhagyott. Ha mindezek nem így zajlottak volna le, a kegyelem akkor is mindenképpen eltávozott volna egy időre. Nem emlékszel, mit mondtam neked kezdetben? „Amit most mondasz nekem, négy esztendő múltán szeretném majd hallani.” Olvasd át az első levelemet, és meglátod.

Isten áthághatatlan törvénye, hogy megjelenése után három-négy, ritkábban öt évvel a kegyelem eltávozik, hogy az ember megedződjék, s ha akar bölccsé váljék. Ne bánkódj tehát, közös a serleg!

Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről című könyvéből, 22. levél, 105-106.oldal.

“Isten nem várja tőlünk a test vértanúságát, csupán a szív és az akarat vértanúságát.”

Vianney Szent János

Bibliai gondolatok

„Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” (Máté evangéliuma 13,52)

„H az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.” (Zsoltárok könyve 127,1)

Mindennek megvan a maga ideje

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” (Prédikátor könyve 3,1-8)