“Valódi közösség Istennel”- írta Palamasz Szent Gergely

Valódi közösség Istennel

„Most már belátod, hogy értelem, szem és fülek helyett a felfoghatatlan Lélekben részesednek, aki által látnak, hallanak és értenek? Ha elnyugszik ugyanis minden értelmi tevékenység, mivel látják az angyalokat és az angyalokhoz hasonló emberek Istent, ha nem a Lélek erejével? Ezért ez a látás számukra nem érzékelés, mert nem az érzékszervek által tapasztalnak, se nem gondolkodás, mert nem gondolatok vagy a gondolatok révén szerzett ismeret által történik, hanem minden értelmi tevékenység elnyugvásával találják meg azt. Tehát se nem képzelet, se nem gondolat szüleménye, nem is vélemény vagy következtetések valamiféle eredménye. Nem egyedül a tagadáson keresztül felfelé vezető út által éri el ezt az értelem, hiszen minden isteni parancsnak és minden szent törvénynek az a célja, hogy elérje a szív tisztaságát az Atyák tanítása szerint. Az imádság minden módja és minden fajtája addig tart, amíg meg nem születik a tiszta imádság, és minden értelem, amely alulról felfelé haladva Afelé törekszik, Aki meghaladja a mindenséget és független tőle, megáll, amikor már elhagyta az összes létezőt. Ezért nem igaz az, hogy az isteni parancsok után semmi más sincs, csak a szív tisztasága. De bizony van, mégpedig sok: az ígért javak evilági záloga és az eljövendő világ javai, amelyek a szív tisztasága által láthatók és élvezhetők. Ezért az imádság után is ott van még a kimondhatatlan látvány, a látványban való elragadtatás és a kifejezhetetlen titkok.”

Részlet Palamasz Szent Gergely: A szentül élő hészüchaszták védelmében című könyből (101-102.oldal) – nagyböjt II. vasárnapja utáni héten

Szentéletű Xenofon atya és felesége, Mária, valamint két fiúk: Szent Arkádiosz és János emléknapja (Január 26.)

“Az istenfélő nemes házaspár az V. században jó módban élt Konstantinápolyban. Két fiúkat kiváló neveltetésben tudták részesíteni: Bejrutba küldték őket tanulmányaik folytatására, de ők útjukon hajótörést szenvedtek és eltűntek. Egymásról nem is tudva élték túl a hajótörést, és külön-külön mentek el Jeruzsálembe, ahol szerzetesek lettek. Szüleik egy isteni kinyilatkoztatásnak engedelmeskedve szintén elzarándokoltak a szentföldre, s ott életben találták fiaikat. Látva, hogy azok teljesen Isten szolgálatának szentelték életüket, ők maguk is szétosztották vagyonukat és beléptek egy monostorba. Így mind a négyen szerzetesként fejezték be Istennek tetsző életüket.”

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu)

„A buzgóság leple alatt hozza lidércfényét, hogy a lelket tévútra vezesse.”

A tévedésekről

„Aki Istent szereti, éber kell hogy legyen. Ha imagyakorlatodnak átadod magad, és világosságot vagy tűzfényt látsz magadban vagy kívül, még ha Krisztusnak, az angyaloknak és a szenteknek képét is, ne törődj vele. Különben annak a veszélynek teszed ki magad, hogy kárt szenvedj. Tiltsd meg lelkednek, hogy tovább foglalkozzon vele. Minden ilyen kép kárt akar okozni a lelkednek. Az ima igazi következménye a lélek tüze, amely minden szenvedélyes ingert eléget, a léleknek örömet és boldogságot hoz, a lelket a biztos szeretet által és érzését kétségtelen lelki gazdagságból erősíti.

Minden érzéki és lelki benyomás, amely nem Istentől ered, kétségeket és aggályokat hoz a lélekbe, mivel azokat a gonosz ellenség idézi elő. Ez az atyák véleménye. Ha lelkedet valamiféle bizonytalan erők kifelé vagy az éghez húzzák, ne hagyd magad vonzani, hanem kényszerítsd magad rögtön egy gyakorlatra. Az isteni beleszólások ilyen kísérőjelenségek nélkül jönnek, és nem ismered az órájukat – mondja Izsák. A belső és természetes ellenség, a zűrzavar, tetszése szerint átalakítja az egyik lelki képet másikká, és egyiket a másikba mossa.

A buzgóság leple alatt hozza lidércfényét, hogy a lelket tévútra vezesse. Öröm helyett az érzékekben kelt vágyat, síkos gyönyört a vele járó elvakultsággal és önhittséggel. Ravaszul elrejtőzik a tapasztalatlan novíciusok elől, és hagyja hogy ők csalóka játékát a kegyelem eredményének tartsák. De az idő, a tapasztalat és a lelki érzék erőt adnak őt leleplezni, és felvilágosítani azokat, akik túlságosan nagy dörzsöltsége miatt nem látták őt. A Szentírás mondja: “…úgy, mint ahogy az íny ízleli az ételt.” (Jób 34, 3). Figyeljetek arra, hogy lelki ízlelésetek hibátlanul megkülönböztesse mindezeket a jelenségeket. Ha testileg elfoglalt vagy – mondja Lépcsős Szent János –, akkor munkád egy könyv legyen, és ez az olvasmány megszabadít téged minden mástól. De nyúlj mindig azokhoz az írásokhoz is, amelyek az Istenben elmerültek életéről és az imáról szólnak. Olvasmányaid idején zárj ki minden mást. Nem mintha lenéznéd, hanem mert nem felel meg a célnak, amelyet pillanatnyilag követsz, mégpedig az olvasmányoknak. Lelked ezáltal erősödik, és szerezz új erőket a belső imához. Minden más olvasmány elhomályosítja, elernyeszti, zavarossá teszi lelkedet, értelmed beteg lesz, és az ima iránti lelkesedésed veszendőbe megy.

Kell még hogy tevékenységünk nehézségeit világosan kifejtsük, és azt, hogy miként fogjanak neki ennek a tevékenységnek. Mindenki, aki hallott minket, és gyakorlatait a hallottak alapján végzi, de eredményt nem lát, szemrehányásokkal illethetne, hogy a dolgokat sem magunknak, sem másoknak nem úgy mondtuk el, ahogy valójában vannak.

A lélek munkája és a test fáradozásai együtt építik az igazi szellemi lélek-várat. Ezek a Szentlélek tevékenységét mutatják, akit te és minden más keresztény a szent keresztségben kapott ajándékul. A törvények elhanyagolása a szenvedélyek útján kivonta a tekintet látóköréből. A vezeklés, Isten kimondhatatlan irgalmasságával szorosan összekapcsolódva, ismét meg kell hogy mutassa a lelki szemnek. A szellemi lélek-vár felépítése nem fejeződhet be az építők fáradsága nélkül, hiszen írva van: “…a mennyek országa erőszakot szenved.” (Mt 11, 12). Ez az erőszak a test tartós önlegyőzése. Akik hanyagságban és langyosságban élnek, talán az a benyomásuk, hogy sok kényelmetlenséget viselnek el, de nem hoznak gyümölcsöt, mert önmaguk legmélyében nincsenek megragadva.

Tanú erre a szó: “Ha a művünket magunk előtt mégoly magasra magasztaljuk is, és hiányzik a szív töredelme, akkor hamisak maradunk és légvárakat építünk.” (Lépcsős Szent János).”

Részlet a Kis filokáliából

Szent örgek mondásai (Agathón atya, 29.)

“Agathón abbáról mesélték: azon fáradozott, hogy minden parancsot megtartson. Ha hajóba szállt, elsőként ragadta meg az evezőlapátot. Ha a testvérek meglátogatták, az imát befejezve tüstént saját kezűleg terítette meg az asztalt, hiszen telve volt istenszeretettel. Amikor halálához érkezett, három napig szemeit mozdulatlanul nyitva tartotta. A testvérek azonban megérintették őt és megkérdezték: „Agathón abba, hol vagy?” Azt mondta nekik: „Az Isten ítélőszéke előtt állok.” Ők azt mondták: „És te félsz, atyánk?” Erre így válaszolt: „Idáig megtettem, amit tudtam, hogy betartsam az Isten parancsait. De ember vagyok. Honnan tudjam, hogy tetteim tetszettek-e az Istennek?” A testvérek így szóltak hozzá: „Nem bízol a munkálkodásban, hogy az Isten szerint való?” Az öreg így válaszolt nekik: „Nem bízom addig, amíg az Istennel szemben nem állok. Hiszen más az Isten ítélete és más az embereké.” Amikor pedig még egy kérdésre szerettek volna választ kapni, így szólt hozzájuk: „Legyetek tekintettel rám: ne beszéljetek most velem, hiszen el vagyok foglalva!” És örömben hunyt el. Mert látták őt, amint úgy vitetett fel, ahogyan valaki barátait és szeretteit fogadja. Mindenben nagy éberséget tanúsított, és azt szokta mondani: „Az ember nagy éberség nélkül egyetlen egy erényt sem érhet el.

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu), 2022.január 26-án.