“Való igaz, hogy Isten hangja, mikor a szívhez közelít, oly erős, mint a zivatar, és oly hangos, mint a mennydörgés. Ám mielőtt a szívbe hatolna, lágy lesz, mint a könnyű szellő, mely alig kelt örvényt a levegőben. Visszariad a zajtól, és némán állja az örvénylést.” /Loyolai Szent Ignác/
Krisztussal, az előttünk járt szentekkel és vértanúkkal is “közös a serleg”, a szenvedés kelyhe
„ Mikor értheti meg valaki, milyen az emberi fájdalom? Ha ő is szenved. Amikor hasonló dolgokon megy keresztül. Akkor tanulja meg, akkor fogja föl a másik ember fájdalmát. Egyébként kemény az ember, senkit sem sajnál meg egykönnyen, kivéve, ha jóságos természetű. A veleszületett tulajdonságok azonban nem érdemelnek sem jutalmat, sem büntetést, és a bukások csak a szabad elhatározásától függenek.
Hogyan fogjuk tehát elsajátítani minden tudásnak eme tudományát, ha a kísértés meg nem rostál bennünket? Hiszen ha a kegyelem eltávozik, nemhogy te vagy én, de még a szent apostolok sem lennének apostolok! Milyen módon tartaná meg a vizet az agyagedény, ha nem égetnék ki a tűzben? Isten éppen ilyenekké akar tenni bennünket, miként a birkózókat az arénában, vagy mint a labdát, amivel játszanak.
Isten felemel a mennyekbe. Megmutatja neked, amit a szenvedélyes ember szeme nem látott, a földi világ gondjaival törődő teremtmény füle nem hallott (vö. 1. Kor 2,9). Ezután anélkül, hogy bármilyen hibát követtél volna el, lapoz egyet, és a pokol mélyére vet. És örvendezik, amikor atlétaként lát küzdeni a démonok minden serege ellen. Ne rám hallgass, hanem Pál apostolra! Hiszen ő elragadtatott a harmadik mennybe, kimondhatatlan beszédeket hallott, és mégis így kiálltott: „tövis adatott a testembe!” (2 Kor 12,7)
Ez az, amit az erejében hatalmas (Zsolt 23,8) tesz egészen addig, amíg az ember meg nem erősödik: egyszer felemel, hogy szemlélje Istent, másszor a mélybe vet, hogy gyötrődjön, és megtanulja együtt kezelni mindkét dolgot anélkül, hogy hatással lenne rá az állapotok változása. „Mindkettő – szól hozzád – énértem van.”
Tehát nem akarsz szenvedni? Akkor ne is várd, hogy feljutsz! Aki nem viseli el a gyötrelmeket, az kegyelmet se kérjen. Azért vette el Isten tőled a kegyelmet, hogy bölccsé válj. Meglátod, a kegyelem újra eljön, nem hagy el! Ez Isten törvénye. Később ismét eltávozik, majd újra visszatér. Te csak szüntelenül esedezz érte, amíg tökéletessé nem tesz!
Közismert tény, hogy amikor egy olyan testvér tanítja szenvedő felebarátját, aki maga is alá van vetve a szenvedélyeknek, a kegyelem azonnal elhagyja azt, aki tanácsot ad, és ugyanazokba a bűnökbe esik, mint a másik. Ez azért van, mert mielőtt a „gyakorlaton” keresztül nem megy, ezt a feladatot még nem kaphatja meg.
Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag ez az oka annak, hogy Isten elhagyott. Ha mindezek nem így zajlottak volna le, a kegyelem akkor is mindenképpen eltávozott volna egy időre. Nem emlékszel, mit mondtam neked kezdetben? „Amit most mondasz nekem, négy esztendő múltán szeretném majd hallani.” Olvasd át az első levelemet, és meglátod.
Isten áthághatatlan törvénye, hogy megjelenése után három-négy, ritkábban öt évvel a kegyelem eltávozik, hogy az ember megedződjék, s ha akar bölccsé váljék. Ne bánkódj tehát, közös a serleg!”
Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről című könyvéből, 22. levél, 105-106.oldal.
“Isten nem várja tőlünk a test vértanúságát, csupán a szív és az akarat vértanúságát.”
Vianney Szent János
„Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” (Máté evangéliuma 13,52)
„H az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.” (Zsoltárok könyve 127,1)
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” (Prédikátor könyve 3,1-8)
Krisztus, aki a keresztjén hullatott vérével békességet szerzett mindennek.
Az igazi béke a lélek békéje
„Keresd a békét és kövesd azt!” (Zsolt. 33,16)
Ezzel kapcsolatban mondta az Úr: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, de én nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja a békességet” (Jn 14,27). Keresd hát az Úr békéjét, és kövesd azt! Márpedig másként nem tudod elérni, csak akkor, ha „futsz a kitűzött cél felé, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyre fölülről hívtak meg” (vö. Fil3,14). Mert az igazi békesség odafönn van. Ameddig még ehhez a testhez vagyunk kötve, addig még sok olyan dologhoz is kötődünk, amelyek háborgatnak bennünket. Keresd hát a békét, amely e világ háborgatásaitól való megszabadulást jelent: biztosítsd szellemed nyugalmát, azt a háborgatás nélküli lelkiállapotot, amelyet semmilyen hullámok nem kavarnak fel: sem szenvedélyek nem háborgatnak, sem csalfa tévtanok, amelyek hazug meggyőző erővel késztetnek beleegyezésre – mert csak így érheted el, hogy „Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrizze szívedet” (vö. Fil 4,7). Aki békét keres, Krisztust keresi, hiszen ő maga a békesség (vö. Ef. 2,14), aki „mint békeszerző a kettőt kiengesztelte, és magában eggyé: új emberré teremtette (vö. Ef. 2, 15), s aki a keresztjén hullatott vérével békességet szerzett mindennek, ami akár a mennyben, akár a földön van (vö. Kol1,20).
„Az Úr szeme az igazakon, és fülei azok könyörgésein” (Zsolt 33,16)
Ahogyan a szentek Krisztus testét képezik és egymásnak tagjai (vö. 1Kor 12,27), Isten az egyházban egyeseket szentekké, másokat nyelvvé tett, másoknak pedig a kezek szerepét s ismét csak másoknak a lábak szerepét juttatta (vö. 1Kor12,28), úgy a mennyben levő szellemi erők egy részét is szemeknek szokták nevezni, mivel a felügyelet van rájuk bízva, másokat pedig füleknek, mert nekik pedig a mi könyörgéseinket kell fogadniuk, itt most Isten figyelő képességét szemeknek, az imáinkat befogadó képességet pedig füleknek nevezte a zsoltáros. „Az Úr szemei az igazakon, és fülei azok könyörgésein”. Mivel pedig az igaz embernek minden cselekvése méltó arra, hogy Isten szemügyre vegye, és minden szó, amelyet az igaz – nyilván nem fölöslegesen – kiejt a száján, működőképes és hatékony, ezért mondhatja hát a zsoltáros azt, hogy az igazat mindig szemmel tartják és meghallgatják odafönt.”
Részlet Nagy Szent Brazil: Zsoltárkommentárok című könyvéből, 152-153.o.
A dicsőséges Szent Kereszt körülhordozásának előünnepe július 31.
Az igaz életű Szent Evdokimosz emlékén és a Szent Keresztfa körülhordozásának az előünnepén.
A vasárnap esti alkonyati zsolozsmából
Uram tehozzád után…
„Üljön ma az egész emberi természet * örvendezéssel és vigadozva előünnepet, * mert a Szent Keresztfát fogják a hívek elé kitenni * ingyenes gyógyító eszközként, * mely megszabadít a betegségektől, *’ a szenvedélyektől és mindenféle bajtól.
Jertek, hívek, szemléljük a nagy csodát! * A Kereszt fája a forróságot megszünteti, * és lecsillapítja a kínokat, * elűz minden szorongató szenvedélyt. * Tartsuk meg tehát az előünnepét, *’ és örvendezzünk körülhordozásának!
Élők és holtak, készüljetek fel előre,* mert az élet fája érkezik, * mely megölte az alvilágot, * az emberiség őrzője, * a holtak feltámasztója, * hogy kimeríthetetlen kegyelmet nyújtson azoknak, *’ akik hittel hozzá járulnak.
Boldogságos véget éltél, Evdokimosz, * istenes erényeiddel nevednek megfelelően hírnevessé lettél, * a világ csábításai nem roppantottak össze, * a nap sugarainál fényesebben ragyogtál, *’ és megvilágosítottad a hívek nagy tömegét.
Magasztaljuk most Evdokimoszt, * a könyörületes és részvéttel teljes szívet, * a szeretet fáklyáját, * az árvák oltalmazóját, * a ruhátlanok és a szűkölködők betakaróját, * a szemérmetesség ékességét, *’ az Úr parancsainak betartóját!
Tiszta szívből kerested az Istent, * és megvetetted a világ minden gyönyörűségét, * istenszerető Evdokimosz, * szenvedéseid jutalmát valóban el is nyerted Istentől, *’ miként halálodkor nyilvánvalóvá lett.
Dicsőség… 2. hang
Minden igaznak emléke áldott. * A tiéd is velük együtt, Evdokimosz, Krisztus szolgája. * Fegyvered a kereszt volt, * legyőzhetetlen erőd az egyvalóságú Szentháromság hite. *’ Azért együtt vagy az angyalokkal, örök emlékű!
Most és…
Te vagy az én hatalmas oltalmam, * Krisztus három részből álló Keresztje! * Szentelj meg a te erőddel, * hogy híven és buzgósággal hódoljak előtted, *’ és dicsőítselek téged!
Előverses sztihirák:
8. hang
Téged, mint Uralkodót és Királyt, * az angyalok szüntelen énekelnek, * én pedig leborulván előtted, * mint a bűnbánó vámos, kiáltom: *’ Istenem, tisztíts meg és üdvözíts engem!
Halhatatlan lévén, én lelkem, * e földi élet hullámaiban ne merülj el, * hanem fohászkodva tekints föl a te Jótevődhöz, mondván: *’ Istenem, tisztíts meg és üdvözíts engem!
Urunknak vértanúi, * kik minden helyet megszenteltek * és minden betegséget meggyógyíttok, * most is kérünk titeket: * hogy imádkozzatok érettünk, *’ lelkünk az ellenség cselvetéseitől megmeneküljön!
Dicsőség… most és… 6. hang
Krisztus Keresztje, a keresztények reménye, * eltévedtek oktatója, * szélvész által hányatottak kikötője, * a harcokban győzelem, * mindenség ereje, * betegeknek orvosa, * halottak föltámadása, *’ könyörülj rajtunk!
Tropár(ok):
4. hang
Aki téged a földről a mennyekbe hívott, * holtod után is romlatlanul őrizte meg testedet, Szent Evdokimosz. * Mert józanságban és tisztes életben éltél, boldogságos, * be nem szennyezvén testedet. * Imádd azért bizalommal Krisztus Istent, *’ hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Dicsőség… most és… 1. hang
Üdvözítsd, Uram, a te népedet, * és áldd meg a te örökségedet, * adj győzelmet ellenségei fölött hazánknak, *’ s kereszteddel őrizd meg a te népedet!”
Az ördög kajánsága ellen a dicsőséges Szent Kereszt erejét kaptuk,
„Uram, fegyverül az ördög kajánsága ellen / a keresztet ajándékoztad nekünk, / melytől ő reszket és retteg, / nem lévén képes annak erejére tekinteni, / mert az a holtakat föltámasztja, / és a halált meghiúsítja; / azért hódolunk a te eltemettetésednek /’ és föltámadásodnak.”
Dicséreti sztihira, 8.hang. Pünkösd utáni 9. vasárnap utrenyéjéből