Beszámoló közösségépítésről

Közösségépítés
Írta: Ercsényi Lajos zalaegerszegi r.kat. akolitus

Vaskapu, Hidegvölgy, Móricháza, Witt kilátópont, aztán Hubertlaki tó, Huszárokelőpuszta és Gerence. Nem vagyok biztos abban, hogy a felsorolás alapján mindenkinek azonnal beugrik, hogy bizony ezek a Bakony nevezetes helyei. Talán még az sem segítene, ha a listát szent Günter és szent Gellért neveivel bővíteném… Szeptember 20-22. között, péntektől vasárnapig ezekkel a táj- és személynevekkel ismerkedtünk, amikor a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség közösségében Bakonybélbe és környékére kirándultunk. Tizennégyen vettünk részt ezen az „ottalvós” alkalmon. A cél elsősorban persze nem a túrázás volt – miközben jócskán volt ebben is részünk – hanem a zavartalan, meghitt beszélgetés „Istenről és emberről”, a közösség jelenéről és jövőjéről, célokról és eredményekről. És persze mindez a Mennyei Király, a Vigasztaló jelenlétében, hiszen minden nap volt valami liturgikus esemény is! A Bakonybéli Szentkútnál lévő Szent Gellért kápolnában tartott lelkészünk, Elek Antal, azaz Tóni atya utrenyét és vasárnap Szent Liturgiát is. Esténként tartalmas és izgalmas beszélgetést folytattunk a „hogyan tovább?”-ról: hogyan szólíthatnánk meg azt a 700 zalai-vasi testvérünket, akik a népszámláláson görögkatolikusoknak vallották magukat, aztán mégsem találkozunk velük a templomainkban?

A Szent Gellért kápolna egyszerűsége, a napfény és a gyertyaláng fényei, nem különben a kiváló akusztika különös hangulatot teremtett (hja, ha egy közösségnek olyan kiváló kántora van, mint nekünk?!). Volt is érdeklődő; a Szentkúthoz zarándoklók, kirándulók be-bekukkantottak a szertartások alatt. Persze, ezeknek az alkalmaknak is volt közösségépítő jellege, hiszen ennyien, egyszerre csak ritkán találkozunk Zalabesenyőn a Szent Katalin templomban.

Néhányan közülünk már péntek délelőtt is kirándultak a híres-neves Bakonyi Gyilkos tóhoz, de az igazi, nagy túra szombatra esett! Kellemes, hűvöskés időben indultunk és végig kegyes maradt az időjárás: közel 17 km-t tettünk meg, ami a köves, néhol nagyon meredek, szabdalt terepen sokunknak kihívást jelentett.

Esténként aztán összeültünk és a dolgainkról beszélgettünk. Hogy aztán ezekből mi fordítható hasznunkra, azt csak Tóni atya tudja, aki bőszen jegyzetelt és legalább 6-7 oldalt írt tele a megállapításokkal, javaslatokkal, elképzelésekkel.

Vasárnap a Szent Liturgia után elindultunk hazafelé, de útközben megálltunk egy fagyira Pápán. A felújítás alatt álló un. Nagytemplomba sajnos nem jutottunk be és az Esterházy-kastélyt is csak kerülgettük (a vezetést ugyanis lekéstük).

Minden közösségnek szüksége van megállásra, számvetésre, visszatekintésre! Ez nem nosztalgikus köldöknézés, hanem annak tudatosítása, hogy miket értünk el, mik a tapasztalatok – és merre szeretnénk tovább indulni. Különösen igaz ez az olyan csöppnyi közösségekre, mint amilyenek a Nyugat-Magyarországi görögkatolikus szórványban élők. Összevárni a lemaradókat, megbeszélni az irányokat – és persze megölelgetni egymást, jókat beszélgetni – és együtt dicsőíteni az Istent. Ez a célja az ilyen alkalmaknak.

Aztán hazatérve, a közös emlékekkel, élményekkel gazdagodva még szebben énekelhetjük a Liturgiában: „Teljenek be ajkaink dicséreteddel!”

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatását!

Istenszülő Szűz Mária, könyörögj érettünk!

Ó, áldott Királynőnk, ki az emberi nem védpajzsa és minden hozzád folyamodó menedéke vagy! Tudom, irgalmas Asszonyunk, valóban tudom, hogy szörnyen vétkeztem, és megharagítottam a test szerint tőled született jóságos Istent. Ámde sok előttem az olyanok példája, kik már előbb fölharagították az ő jólelkűségét, mint a vámosok, a bűnös asszonyok és mások, kik mégis, bűnbánat és bűneik megvallása által megnyerték azok bocsánatát. Ezeket, kik megnyerték az ő irgalmasságát, ezeket állítom példa gyanánt bűnös lelkem szemei elé, és az Istennek általuk elért, valóban nagymérvű irgalmasságára tekintve én is, bár bűnös vagyok, bűnbánatot tartva, ó, irgalmas Királynőnk, kegyességedhez bátorkodom menekülni. Nyújtsd segélyül kezedet, eszközöld ki Fiadnál, Istenednél, súlyos bűneim bocsánatát! Hiszem és vallom, hogy az, kit szültél, a te Fiad, valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, az élők és holtak bírája, ki mindenkinek tettei szerint megfizet. Hiszem és vallom, hogy te, valódi Istenszülő, az irgalmasság forrása, a siránkozók vigasztalása, az elveszettek megtalálása, valamint Fiad előtt hatalmas és állhatatos közbenjárónk vagy, ki fölöttébb szereted az emberi nemet és kezeddel vezérelsz a bűnbánat útján Mert nincs az emberek számára kívüled sem segély, sem védelem, irgalmas Asszonyunk. Benned bízván ugyanis senki meg nem szégyenült, és ki általad kérte az Istent, senki el nem hagyatott. Végtelen kegyességedre kérlek tehát, nyisd meg számomra irgalmasságod ajtaját, ki eltévelyedtem és a sötétség mélyébe estem! Ne vess meg, bárha beszennyeződtem! Ne űzz el, bárha bűnös vagyok! Ne hagyj el engem, gyarló embert, kit végveszélybe sodort a gonosz ellenség! Hanem kérleld meg a tőled született Istent, bocsássa meg nagy bűneimet és szabadítson ki bajaimból, hogy én is a bocsánatot nyert megigazultakkal együtt énekeljem és dicsőítsem a tőled született Isten végtelen kegyességét, s téged, mint az én mindenkori és megszégyenülhetetlen védelmemet, a mostani életben s a vég nélküli örökkévalóságban! Ámen. Dicsőséges Istenszülő, mindenkorszűz Mária, Krisztus Istenünknek anyja, fogadd el a mi imádságainkat, és mutasd be azokat Fiadnak, a mi Istenünknek, hogy világosítsa meg s éretted üdvözítse lelkünket!

Bizodalmam az Atyaisten, menedékem a Fiúisten, védelmezőm a Szentlélekisten Szentháromság, egy Istenünk, dicsőség néked!”

Forrás: Paraklisz.pdf (nyirgorkat.hu)

“Szép csöndben lopakodnak lelkünkhöz”

„Minden Istennek tetsző tevékenységünkben három vermet ásnak nekünk a démonok: Először arra törekednek, hogy a jó megvalósulását megakadályozzák; másodszor első vereségük után, hogy az ne Isten akarata szerint valósuljon meg; ha pedig ettől a céljuktól is elestek a gazok, akkor szép csöndben lopakodnak lelkünkhöz, és boldognak neveznek bennünket azért, mert mindenben Istennek tetsző életmódot folytatunk. Az elsőnek az ellenszere a buzgóság és a halál gondolata, a másodiké az alárendeltség és a megvetett állapot, a harmadiké pedig, hogy mindig magunkat hibáztatjuk.”

Részlet Létrás Szent János Mennyekbe vezető létra című könyvéből, 170, oldal

Napi apostoli és evangéliumi szakasz (Szeptember 29)

Ef 6,18-24

Testvéreim! Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által! Legyetek éberek teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért és értem is, hogy megadassék nekem az ige, ha szóra nyitom ajkamat, hogy bátran feltárhassam az evangélium titkát, amelynek megbilincselt követe vagyok, hogy legyen bátorságom azt úgy hirdetni, ahogy kell!
Hogy pedig ti is megtudjátok, mi van velem, és hogyan élek, mindent elmond nektek Tihikosz, az Úrban szeretett testvér és hűséges szolga, akit éppen azért küldök hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket.
Béke és szeretet a testvéreknek hittel együtt az Atyaistentől és az Úr Jézus Krisztustól! Kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Amen.

Lk 4,22-30

Abban az időben a tömeg csodálkozott a kegyelem igéin, amelyek Jézus ajkáról fakadtak. Ezt mondogatták: „Nemde József fia ő?” Akkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: »Orvos, gyógyítsd önmagadat!« Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, vidd végbe itt, a hazádban is!” Aztán ezt mondta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a saját hazájában. Bizony, mondom nektek, sok özvegy volt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Námán.” Ezeket hallva mindnyájukat harag töltötte el a zsinagógában. Felugrottak, kihurcolták őt a városon kívülre, és felvitték annak a hegynek az ormára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák. Ő azonban áthaladt közöttük és eltávozott.

Szentéletű Cirjék (Küriakosz) remete atya

Korintusi papcsaládból származott. 18 évesen Palesztinába ment, ahol 466-ban Szent Eutim kezéből vette föl a szerzetesi öltözéket. Több helyen volt remete, aztán 486-ban Theoktisztosz szerzeteseivel a Szúka nevű lavrába ment, ahol pappá szentelték, és nem sokkal ezután ismét remeteségbe vonult. 107 éves korában halt meg Szent Kharitón barlangjában. Szküthopoliszi (Szent) Kürillosz írta meg az életrajzát