“Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.”

A magyar Tarzíciusz nyomában

“Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.”

A tavasz utolsó napján, mégis kánikulában érkeztünk meg a Szombathelyi és Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség 30 fős zarándokcsoportjával a békés határ menti kisváros, Szentgotthárd csendes völgyben fekvő Zsida településrészébe, ahol a kis Anasztazisz remeteségben élő Malika nővérünk vendégei lehettünk.

Csapatunkat a tulajdonos hölgy finom alkotásaival díszített, közeli panzióban frissítővel fogadták, majd átsétálva a Zsida – patakon a remeteségnél megtudtuk, hogy az Anasztazisz névválasztás (jelentése feltámadás) nem véletlen, hiszen ez volt Boldog Brenner János atya ciszterci rendi neve. 

A szomszédos omladozó épületnél elkomorult a hangulat : a ház mögötti területen gyilkolták meg brutális kegyetlenséggel csaknem hetven éve a fiatal, mindig mosolygós áldozópapot, János atyát, aki a támadás közben is a magával vitt Oltáriszentséget védelmezte. A közeli iskolakápolna előtt emlékkereszt figyelmeztet a tragédia helyszínére.

A rábakethelyi plébánia melletti temetőben lévő templomtól, János atya utolsó, az erdőn át Zsidára vezető útja mentén 14 stációból álló zarándokút emlékeztet életére és mártíromságára. A falu felett, ezen út mellett épült meg a Jó pásztor kápolna, ahol Akathisztoszt végeztünk, mely e történelmi légkörben különösen megérintette a résztvevőket. A kápolna falán függő, átható tekintetű portré a Kossuth – díjas Kisléghi Nagy Ádám festőművész alkotása, mely a boldoggá avatás alkalmából készült el. 

Szentgotthárd egy patinás, százéves kisvendéglőjében elköltött, ízletes ebéd után a valamikori cisztercita apátsági kolostorban (ma önkormányzati épület) és a mellette álló Nagyboldogasszony- templomban (hazánk harmadik legnagyobb barokk temploma) az ősi falak között csodálkozva kaphattunk betekintést a város és környéke gazdag és egyben viharos történelmébe, őszinte lokálpatriotizmusába. 

A meglepő mélységeket és magasságokat felölelő napot a páratlan Dorfmeister – freskókkal kifestett templomban az első niceai egyetemes zsinati atyák tiszteletére vecsernyével zártuk, mely a papi hivatás vértanújaként elhunyt Boldog Brenner János atya ereklyéjének jelenlétében és az ő zarándokútját követve hitvallást, egyben a magyarság számára fontos Németújvár és Mariazell közelségében e csendes titkokat őrző városkában is mély lelki megerősítést jelentett szervezőlelkészségeink tagjai számára. 

Irta: Király Rita

Megjelent:A magyar Tarzíciusz nyomában | Hajdúdorogi Főegyházmegye

Liturgikusének-verseny 2025

Gratulálunk a döntőben ezüst minősítést szerzett Szent Katalin kamarakórusnak.

Köszönjük Kocsis Mártinak a szervezést és a próbákat, a kamarakórus tagjainak a felkészülést és a szép éneket, Ercsényi Lajosnak pedig a technikai segítségnyújtást.

Szent Katalin Kamarakórus (Zalaegerszeg): Baka Gabriella, Szentesi Csilla, Megyeri Zoltán,  Megyeriné Katalin, Molnár Lajos, Jugovits Péter, Iványi Éva Judit, Kocsis Márta
Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását | Hajdúdorogi Főegyházmegye

Beszámoló közösségépítésről

Közösségépítés
Írta: Ercsényi Lajos zalaegerszegi r.kat. akolitus

Vaskapu, Hidegvölgy, Móricháza, Witt kilátópont, aztán Hubertlaki tó, Huszárokelőpuszta és Gerence. Nem vagyok biztos abban, hogy a felsorolás alapján mindenkinek azonnal beugrik, hogy bizony ezek a Bakony nevezetes helyei. Talán még az sem segítene, ha a listát szent Günter és szent Gellért neveivel bővíteném… Szeptember 20-22. között, péntektől vasárnapig ezekkel a táj- és személynevekkel ismerkedtünk, amikor a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség közösségében Bakonybélbe és környékére kirándultunk. Tizennégyen vettünk részt ezen az „ottalvós” alkalmon. A cél elsősorban persze nem a túrázás volt – miközben jócskán volt ebben is részünk – hanem a zavartalan, meghitt beszélgetés „Istenről és emberről”, a közösség jelenéről és jövőjéről, célokról és eredményekről. És persze mindez a Mennyei Király, a Vigasztaló jelenlétében, hiszen minden nap volt valami liturgikus esemény is! A Bakonybéli Szentkútnál lévő Szent Gellért kápolnában tartott lelkészünk, Elek Antal, azaz Tóni atya utrenyét és vasárnap Szent Liturgiát is. Esténként tartalmas és izgalmas beszélgetést folytattunk a „hogyan tovább?”-ról: hogyan szólíthatnánk meg azt a 700 zalai-vasi testvérünket, akik a népszámláláson görögkatolikusoknak vallották magukat, aztán mégsem találkozunk velük a templomainkban?

A Szent Gellért kápolna egyszerűsége, a napfény és a gyertyaláng fényei, nem különben a kiváló akusztika különös hangulatot teremtett (hja, ha egy közösségnek olyan kiváló kántora van, mint nekünk?!). Volt is érdeklődő; a Szentkúthoz zarándoklók, kirándulók be-bekukkantottak a szertartások alatt. Persze, ezeknek az alkalmaknak is volt közösségépítő jellege, hiszen ennyien, egyszerre csak ritkán találkozunk Zalabesenyőn a Szent Katalin templomban.

Néhányan közülünk már péntek délelőtt is kirándultak a híres-neves Bakonyi Gyilkos tóhoz, de az igazi, nagy túra szombatra esett! Kellemes, hűvöskés időben indultunk és végig kegyes maradt az időjárás: közel 17 km-t tettünk meg, ami a köves, néhol nagyon meredek, szabdalt terepen sokunknak kihívást jelentett.

Esténként aztán összeültünk és a dolgainkról beszélgettünk. Hogy aztán ezekből mi fordítható hasznunkra, azt csak Tóni atya tudja, aki bőszen jegyzetelt és legalább 6-7 oldalt írt tele a megállapításokkal, javaslatokkal, elképzelésekkel.

Vasárnap a Szent Liturgia után elindultunk hazafelé, de útközben megálltunk egy fagyira Pápán. A felújítás alatt álló un. Nagytemplomba sajnos nem jutottunk be és az Esterházy-kastélyt is csak kerülgettük (a vezetést ugyanis lekéstük).

Minden közösségnek szüksége van megállásra, számvetésre, visszatekintésre! Ez nem nosztalgikus köldöknézés, hanem annak tudatosítása, hogy miket értünk el, mik a tapasztalatok – és merre szeretnénk tovább indulni. Különösen igaz ez az olyan csöppnyi közösségekre, mint amilyenek a Nyugat-Magyarországi görögkatolikus szórványban élők. Összevárni a lemaradókat, megbeszélni az irányokat – és persze megölelgetni egymást, jókat beszélgetni – és együtt dicsőíteni az Istent. Ez a célja az ilyen alkalmaknak.

Aztán hazatérve, a közös emlékekkel, élményekkel gazdagodva még szebben énekelhetjük a Liturgiában: „Teljenek be ajkaink dicséreteddel!”

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatását!