Közösségépítés
Írta: Ercsényi Lajos zalaegerszegi r.kat. akolitus
Vaskapu, Hidegvölgy, Móricháza, Witt kilátópont, aztán Hubertlaki tó, Huszárokelőpuszta és Gerence. Nem vagyok biztos abban, hogy a felsorolás alapján mindenkinek azonnal beugrik, hogy bizony ezek a Bakony nevezetes helyei. Talán még az sem segítene, ha a listát szent Günter és szent Gellért neveivel bővíteném… Szeptember 20-22. között, péntektől vasárnapig ezekkel a táj- és személynevekkel ismerkedtünk, amikor a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség közösségében Bakonybélbe és környékére kirándultunk. Tizennégyen vettünk részt ezen az „ottalvós” alkalmon. A cél elsősorban persze nem a túrázás volt – miközben jócskán volt ebben is részünk – hanem a zavartalan, meghitt beszélgetés „Istenről és emberről”, a közösség jelenéről és jövőjéről, célokról és eredményekről. És persze mindez a Mennyei Király, a Vigasztaló jelenlétében, hiszen minden nap volt valami liturgikus esemény is! A Bakonybéli Szentkútnál lévő Szent Gellért kápolnában tartott lelkészünk, Elek Antal, azaz Tóni atya utrenyét és vasárnap Szent Liturgiát is. Esténként tartalmas és izgalmas beszélgetést folytattunk a „hogyan tovább?”-ról: hogyan szólíthatnánk meg azt a 700 zalai-vasi testvérünket, akik a népszámláláson görögkatolikusoknak vallották magukat, aztán mégsem találkozunk velük a templomainkban?
A Szent Gellért kápolna egyszerűsége, a napfény és a gyertyaláng fényei, nem különben a kiváló akusztika különös hangulatot teremtett (hja, ha egy közösségnek olyan kiváló kántora van, mint nekünk?!). Volt is érdeklődő; a Szentkúthoz zarándoklók, kirándulók be-bekukkantottak a szertartások alatt. Persze, ezeknek az alkalmaknak is volt közösségépítő jellege, hiszen ennyien, egyszerre csak ritkán találkozunk Zalabesenyőn a Szent Katalin templomban.
Néhányan közülünk már péntek délelőtt is kirándultak a híres-neves Bakonyi Gyilkos tóhoz, de az igazi, nagy túra szombatra esett! Kellemes, hűvöskés időben indultunk és végig kegyes maradt az időjárás: közel 17 km-t tettünk meg, ami a köves, néhol nagyon meredek, szabdalt terepen sokunknak kihívást jelentett.
Esténként aztán összeültünk és a dolgainkról beszélgettünk. Hogy aztán ezekből mi fordítható hasznunkra, azt csak Tóni atya tudja, aki bőszen jegyzetelt és legalább 6-7 oldalt írt tele a megállapításokkal, javaslatokkal, elképzelésekkel.
Vasárnap a Szent Liturgia után elindultunk hazafelé, de útközben megálltunk egy fagyira Pápán. A felújítás alatt álló un. Nagytemplomba sajnos nem jutottunk be és az Esterházy-kastélyt is csak kerülgettük (a vezetést ugyanis lekéstük).
Minden közösségnek szüksége van megállásra, számvetésre, visszatekintésre! Ez nem nosztalgikus köldöknézés, hanem annak tudatosítása, hogy miket értünk el, mik a tapasztalatok – és merre szeretnénk tovább indulni. Különösen igaz ez az olyan csöppnyi közösségekre, mint amilyenek a Nyugat-Magyarországi görögkatolikus szórványban élők. Összevárni a lemaradókat, megbeszélni az irányokat – és persze megölelgetni egymást, jókat beszélgetni – és együtt dicsőíteni az Istent. Ez a célja az ilyen alkalmaknak.
Aztán hazatérve, a közös emlékekkel, élményekkel gazdagodva még szebben énekelhetjük a Liturgiában: „Teljenek be ajkaink dicséreteddel!”
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatását!
